KÁRTYAGYŰJTŐ BLOG • Focis- és kosaraskártyák, meg minden sportkártya, ami magyar!

Kártyagyűjtő

Exkluzív Fradi-szett jelent meg a Bajnokok Ligája kártyasorozatban

2020. november 25. - Beniiiiii

Már több, mint egy hónapja megjelent az idei Bajnokok Ligája Match Attax sorozat, ám jó pár csapat kimaradt belőle. Nyilván nem várhattuk, hogy a messze legalacsonyabb UEFA-koefficiensű Ferencváros bekerülésére vajmi esély mutatkozik, hiszen az ilyen sorokba a csoportkör 32 csapatából úgy kb. 20 szokott bekerülni. Aztán láss csodát, ugyan fradis kártyák az alapsorozat csomagjaiból továbbra sem húzhatók, de egy promócióban hétfőn megjelent 16 fradis kártya is!

A képlet egyszerű. Mivel márkát itt nem említünk, úgy fogalmazok, hogy az „aluljárós újságosoknál” kell vásárolni 4 csomag Match Attax Bajnokok Ligája kártyát, és ahhoz adnak ajándékba egy extra csomagot, benne öt fradissal. Amelyekből négyféle létezik, választani kell, ha valaki többet szeretne, mindenképpen érdemes eltérőket. Ugyanis a 16 kártyás sort nem könnyű kigyűjteni.

A négyféle fradis csomagban ugyanis egyenként 3 fix kártya van, és még kettő véletlenszerűen beletett. Azaz, ha valaki megveszi mind a 4 féle fradis csomagot (azaz ajándékba kapja a 16 darab Match Attax BL csomag vásárlása mellé), akkor biztosan kijön a sorból 12-féle, és drukkolhat, hogy a maradék 8 kártyában minél több legyen a maradék négyből.

Az angol Cartophilic blog becslése szerint kevés van belőlük, ők 1200-ra teszik a kigyűjthető szettek számát, szerintünk azért ennél valamelyest többet lehet összerakni, feltéve persze, ha cserék révén minden kártya oda kerül, ahonnan hiányzik. E célból érdemes például facebookos, vagy más gyűjtőcsoportokban csereberélni. És persze vigyázni az állapotukra, mert a sarkas, sérült kártyák elcserélhetetlenek.

Ejtsünk néhány szót az anyagiakról is, ha egy szurkoló összegyűjtené magának, vagy egy szülő például ezzel szeretné meglepni a gyerekét. Egyetlen ötkártyás fradis ajándékcsomaghoz négy Match Attax Bajnokok Ligája csomagot kell vásárolni, ami 4x320, azaz 1280 Ft. Hogy mind a négyféle fradis csomagból legyen egy-egy (összesen 20 kártya, extrém szerencse kell hozzá, hogy ebből kijöjjön mind a 16 féle), ahhoz négyszer ennyit, azaz már 5120 forintnál tartunk (mellesleg már 16 csomag, azaz 112 db további BL-kártyánk is van).

A fradis csomagokat tehát mindenképpen érdemes négyesével beszerezni, mert akkor garantált, hogy a 16-féléből 12 kézben lesz, de jó eséllyel akár 14-féle is. A hiányzókat pedig igyekezni kell még azelőtt megszerezni cserével, hogy a ritkábbak elfogynak. Mivel azonban ezek csak Magyarországon elérhetők, és e sorozatot a világ számos országában gyűjtik, vélhetően nagy roham indul értük külföldről is, tehát most sajnos nagyon igaz, hogy aki nem lép időben, az sajnos le fog maradni róla.

Egy egészen különleges matricasor 1932-ből

Hát ez meg mi a jó nagyanyám térdkalácsa – teszi fel az amúgy teljesen helyénvaló kérdést az egyszeri gyűjtő, amikor meglátja ezt az izét… Ami 1932-ben jelent meg, ma már elképesztően ritka, és kevesen tudják, hogy bizony ez számit Sir Stanley Matthews rookie-jának, azaz első kiadásának.

Már első ránézésre sem stimmel vele egy csomó dolog:
• Miért ilyen kicsik? Jó, ez egy komplett ív, de darabja csak 3x4 centis, e mellett még az aprócska tobacco cardok is óriásnak tűnnek.
• Miért van rajtuk ilyen kevés szín, és miért ilyen egyszerűek? Hiszen ebben az időben már jóval komolyabb dizájnok, és részletgazdagabb darabok születtek. Kinagyítva az is jól látszik, hogy az arcok árnyalata is (mai szemmel) durva raszternyomással készült.
• És végül, de talán ez szúr szemet először: miért szerepelnek a nevek tükörírással?

2020-06-05-1932.jpg

A megfejtés roppant egyszerű, bár nem kézenfekvő. Ezek tetkó-matricák. Természetesen nem a modern öntapadós hátúak, és nem is azok a fizikai valójukban kártyák, és csak funkcionálisan matricák, melyeket a gyerekek mindenféle csirizzel tapasztottak be az albumaikba.

Be kellett őket nedvesíteni, és a 80-as évek Donald-rágóiban található kis tetkók mintájára, vizesen kellett rászorítani valamire, amit megfogott az ezeken lévő festék. Talán épp egy gyerek karjára, vagy egy papírlapra... Azért vannak a nevek tükörírással, mert így válnak olvashatóvá, és azért ilyen egyszerű a dizájn is, mert ennél finomabb kidolgozású már kevésbé hagyna jól látható nyomot.

2020-06-05-1932b.jpg

Ez a kis apróság újabb ragyogó példája annak, hogy hány és hány kreatív próbálkozás volt, mire a mai modern sportkártyákhoz elértünk.

2019-20 Panini Mosaic bemutató

Mehet a Páváskodás avagy Memória gyakorlat haladóknak

 I.

peacock.jpg

 

 

A Mosaicot mindig is a Prizm ügyetlen, éretlen és kicsit idegesítő kistestvérének gondoltam, nem láttam hogy tulajdonképpen mi szükség van erre a sorozatra és nem is tudtam igazán elhelyezni a hobbi térképén sem. Azt kell mondanom, hogy a „Kisöcsi” szépen felnőtt és erősen felzárkózott a „Nagytesó” mellé, ezért arra gondoltam jobban után kell néznünk a dolgoknak, ezért született meg az alábbi

Ahogy látni fogjátok nagyon nem lesz egyszerű dolgunk az új Mosaic-kal, mert szinte végtelen mennyiségű insert és variáns került kiadásra idén, nem is beszélve arról, hogy komoly memória gyakorlat kell ahhoz is hogy megjegyezzük mit és melyik dobozból lehet kíhúzni. Van itt kérem szépen minden, Cello pack, Hanger, Blaster, Mega box, Choice, Hobby, Hobby FOTL és már kint van a Mosaic Fast Break is. Őrület!!!

Megérkezett a Nebula kistestvére a Genesis és olyan új kifejezések, mint a Swirl vagy a Flourescent, de a legnagyobb durranás egy új állatminta a Peacock azaz Páva változat. Na, az téynleg ÁLLAT lett! A Panini nem tette közzé, hogy pontosan hány darab Peacock változat készült egy-egy lapból, de SSP azaz Super Short Print jelző arra enged következtetni, hogy 20 alatti a darabszámuk. TŰZ!

Vágjunk bele, nem lesz rövid, de a végére talán picit jobban képe kerülünk a 2019-20 Panini Mosaic világával.

Kezdjük az alapoknál, van egy 300 kártyás alapsor, amihez az alábbi jelenleg elérhető változatok tartoznak, hogy legyen mivel elfoglalunk magunkat ha szeretnénk a teljes szivárványt összehozni.

 

PARALLEL LAPOK: Silver, Base Mosaic, Camo Pink, Genesis, Green, Reactive Blue, Reactive Orange, Red, Blue #/99, Purple #/49, Orange Fluorescent #/25, White #/25, Blue Fluorescent #/15, Pink Swirl FOTL #/11, Gold #/10, Green Swirl FOTL #/10, Pink Fluorescent #/10, Black 1/1.

CHOICE PARALLELS: Fusion Red, Black Gold, Nebula, Peacock SSP.

Fast Breaket is beleértve itt is 30 körüli változatra kell felkészülnünk, aztért nem írok pontos számot mert látni fogjátok, hogy nem ennyire egyszerű a dolog.

 

2019-20-panini-mosaic-basketball-209-zion-williamson_base.jpg Base

 

Subsetek: A base sor részei a variások rájuk is vonatkoznak!

USA BASKETBALL – 10 USA válogatott szupersztár egészen a Dream Teamtől a Team USA-ig. Mostanában ritkán jön USA lap, ezért az érdeklődés is nagy a sor iránt ami meglátszik az árakon is.

HALL OF FAME – 13 HOF tag érdemelte ki hogy ebben a subsetben helyet kapjon, nehéz lenne belekötni a nevekbe.

NBA DEBUT – 19 újonc a Base RC lapja mellé ebben a Subsetben is szerepel, Zion, Ja esély itt is.

MVP – Pistol Pete, LeBron, Curry, Harden, Giannis és Wilt MVP címei előtt tiszteleg ez a szett. Respect!

 

 

 

Insertek:

 

BLUE CHIPS – 2019-es draft classra épülő 15 kártyás szett, melynek neve egy tőzsdei kifejezésre utal „Bule Chip részvény” mely definiciója: Nagy a kapitalizációja, kellően likvid és nagy a kereskedési forgalma. Ergo ezbe a srácokba érdemes befektetni, pláne egy GOLD változatba! ;-)

Mosaic Base; White /25; Gold /10; Black 1/1 verziókban kerül kiadásra.

 blue_chips_ja.jpg

CENTER STAGE – Aktív sztárjátékosok, full színes design 30 lappal, parallel változatok nélkül.

A szívárványos megjelenés miatt itt nem szerették volna és talán nem is lehetett tovább cifrázni. Érdemes kigyűjteni, mutatós sor.

 mosaic_center_stage_luka.jpg

GIVE AND GO – Liga aktív leginkább Guard játékosaira épülő szett, 15 kártyával brutál sok parallel változattal.

Base Mosaic, Green, Reactive Blue /99, Orange Fluorescent /25, Blue Fluorescent /15, Pink Fluorescent /10

give_and_go_lillard.jpg

GOT GAME? – Klasszikus Prizm insert most a Mosaicban is feltűnik, 25 kártyával csak aktív játékosokkal és hogy senki ne unatkozzon rengeteg parallel változattal.

Base Mosaic, Green, Reactive Blue  /99, Orange Fluorescent  /25, Blue Fluorescent  /15, Pink Fluorescent  /10.

 got_game_giannis.jpg

IN IT TO WIN IT – Név alapján a logópédusok kedvenc sora lesz a Mosaicból, 20 kártyával, csupa nagy névvel.

Az alapban elég színes megjelenés miatt a Panini itt sem készített parallel változatokat, a design itt nem lett szerintem annyira eltalálva mit a Ceneter Stage-nél, de ezt mindenki döntse el maga.

 in_it_to_win_it_lebron.jpg

INTERNATIONAL MAN OF MASTERY – Gondolom ezt a remek nevet egy amerikai szövegíró szakember találta ki! ;-)

Ahogy sejeteni lehet a névből itt nemezetközi azaz nem amerikai születésű játékosok kerülnek a középpontba, úgy hogy országuk neve és zászlója is a kártyára kerül, ami szerintem nagyon szép gesztus. 20 kártyás a szett átlátható parallel mennyiséggel.

Base Mosaic, White  /25, Gold  /10, Black 1/1.

2019-20-panini-mosaic-basketball-international-men-of-mysters-ton-i-kukoc.jpg

INTRODUCTIONS – Fókuszban a 2019-es draft krémje, 10 kártyás szett, elsőre furcsa, talán az eddiek mellett túl egyszerű design, de második ránézésre megtetszett.

Base Mosaic, White /25, Gold /10, Black 1/1.

 2019-20-panini-mosaic-basketball-introductions-rui-hachimura.jpg

JAM MASTERS – Az egykori NBA JAM videójátékra kísértetiesen emlékeztető megjelenés, melyet meglátva Én is nosztalgikus szerelembe estem, pláne megnézve  a parallel változatokat. Már most nagy a hype a sor körül, nem lesz könnyű és olcsó ritkább lapokat szerezni ebből a sorból.

Base Mosaic, Green, Reactive Blue  /99, Orange Fluorescent /25, Blue Fluorescent /15, Pink Fluorescent /10.

 2019-20-panini-mosaic-basketball-jam-masters-mosaic-lebron-james.jpg

MONTAGE – A kártya tényleg egy montázs 3 képpel, egy nagy totál, egy egsészalakos és egy portré, mint egy modell portfólió. 30 kártyás a szett tele aktív játokosokkal.

Base Mosaic, White /25, Gold  /10, Black 1/1.

2019-20-panini-mosaic-basketball-cards-montage-trae-young.jpg

OLD SCHOOL – Na kérem szépen itt jön a Legendáknak egy 20 kártyás szett egy Tiffany üveg hatású színes háttérrel, ami előtt fekete-fehér a játékos fotója. Érdekes, még nem tudtam eldönteni hogy tetszik-e.

Base Mosaic, Green, Reactive Blue /99, Orange Fluorescent /25, Blue Fluorescent /15, Pink Fluorescent /10.

 old_school_rodman.jpg

OVERDRIVE – Egy kicsit High Voltage utánérzés, de szép design, 25 kártyás szett és parallel mentes.

A jelenlegi NBA szinte minden nagyágyúja benne van és még Nikola Vucevic is. J

 mosaic_overdrive_lbj.jpg

STAINED GLASS – Az egykori Innovation templomabalakos stílusra újra életre kel ebben a szettben, a liga 10 legnagyobb sztárjával. Az egyik legjobban hype-olt Mosaic insert és talán az egyik legszebb is. Parallel nincs!

stained_glass_trae_young.jpg

STARE MASTERS – „Bámuljátok” meg „Mesterien”, Én nem találtam benne semmi extrát, 25 kártyás szett csak aktív arcokkal és amegszokott parallel változatokkal.

Base Mosaic, White /25, Gold /10, Black 1/1.

2019-20-panini-mosaic-basketball-stare-masters-derrick-rose.jpg

 

SWAGGER – A kép duplázás amit használnak egy zoom-mal Nekem fura, de nem csúnya a szett, 15 kártya, csak aktív játékosokkal a ligából és parallelt itt nem kapunk.

 swagger_ad.jpg

WILL TO WIN – A leginkább contendernek mondható csapatok sztárjai kaptak helyet ebben a sorban 20-an, amihez érkezik egy meglehetősen bő parallel választék.

Base Mosaic, Green, Reactive Blue /99, Orange Fluorescent /25, Blue Fluorescent /15, Pink Fluorescent /10.

will_to_win_luka.jpg

 

Base Rookie Image Variations (Hanger) – Az alábbi rookiek-ból létezik egy „másik fotó varáció” is sőt ezekeből Fast Break Disco is kiadásra kerül.

201 Jarrett Culver - Minnesota Timberwolves2019-20-panini-mosaic-basketball-variations-219-ja-morant.gif
209 Zion Williamson - New Orleans Pelicans
211 Coby White - Chicago Bulls
213 PJ Washington Jr. - Charlotte Hornets
219 Ja Morant - Memphis Grizzlies
221 Jaxson Hayes - New Orleans Pelicans
223 Tyler Herro - Miami Heat

229 RJ Barrett - New York Knicks
231 Rui Hachimura - Washington Wizards
234 Kendrick Nunn - Miami Heat
239 De'Andre Hunter - Atlanta Hawks
241 Cam Reddish - Atlanta Hawks
249 Darius Garland - Cleveland Cavaliers
250 Eric Paschall - Golden State Warriors

 

 

ALÁÍRT INSERTEK – Alábbiakban jönnek az aláírt insert sorok amiből 4 fajta is helyett kapott a Mosaicban idén. Bár Prizm típusú csomagokat és dobozokat nem az alírtlapoért szeretjük, Zion és Ja mellett sok veterán játos alírtja is megszerezhető a Mosaicből, így egy Giannis, Curry, Barkley, Rodman, KG auto miatt biztosan nem leszünk szomorúak.

 

 

Mosaic Autographs – 59 kártya; /10 Gold és 1/1 Black változat

Olyan nevekkel mint Rodman, VC, Barkley, AD, Curry, KG, Bird, KD, Giannis, Iverson, Magic, Wade

 2019-20-panini-mosaic-basketball-cards-autographs-mosaic-black-stephen-curry.jpg

Rookie Autographs – 40 kártya; /10 Gold és 1/1 Black változat

2019-es Rookie class szinte teljes felhozatala, Zion, Ja, Herro, RJ, Nunn, Hachimura

 2019-20-panini-mosaic-basketball-cards-rookie-autographs-rui-hachimura.jpg

Scripts Autographs – 51 kártya; orange és Gold /25

Olyan nevekkel mint Jabbar, KAT, LJ, Lillard, Iverson, Magic, Bird, Malone, KG, Giannis éééés Georghe Muresan is!

 2019-20-panini-mosaic-basketball-cards-scripts-autographs-orange-kawhi-leonard-new.jpg

Rookie Scripts Autographs -39 kártya; orange és Gold /25

2019-es Rookie class szinte teljes felhozatala, Zion, Ja, Herro, RJ, Nunn, Hachimura

2019-20-panini-mosaic-basketball-cards-rookie-scripts-autograph-zion-williamson-rc.jpg

 

FAST BREAK AutographsGold /10 és Black 1/1

2019-20-panini-mosaic-basketball-cards-fast-break-autographs-charles-barkley.jpg

 

 

II.

 

 

A másik megközelítés amit a bevezetőben már röviden említettem, hogy meliyik változatot melyik dobozból lehet kihúzni… Ezt már tényleg csak haladóknak ajánlom! :-)

Parallel lapok előfordulás:

Csak a Hobby dobozból húzható:  Mosaic White, Mosaic Gold és Mosiac Black 1/1

First Off The Line doboz exkluzív változatok: Mosaic Pink Swirl /11 és Mosaic Green Swirl /10

Choice doboz: Fusion Red, Black Gold, Nebula és PEACOCK SSP!

Mega exkluzív: Pink FluorescentReactive és Genesis

Cello pack:  Blue Fluorescent és Camo Pink

Blaster exkluzív: Orange Fluorescent

Hanger exkluzív: Image Variations Rookie lapok

Fast Break: Ahol a Disco lapokat találjuk, SilverBluePurplePinkGold és Black változatban.

 

Insertek előrodrulása:

Csak Hobby dobozból jöhet a Center StageIn It to Win ItOverdriveStained Glass és a Swagger.

A többi insert minden más dobozban is megtalálható.

 

Így a végére a véleményem pozitív irányban változott a Mosaic-kal kapcsolatban,sok figyelemre méltó és szép lap van, amit érdemes megszerezni és eltenni a gyüjteményünkbe. Bízom benne, hogy ezzel az összefoglalóval sikerült megismertetni Veletek a Mosaic világát éstalán tudtam néhány új és hasznos informácóval szolálni Nektek.

Páva szezon INDUL! :-)

 screenshot_20200601_154931.jpgBol Bol - Peacock

 

Még néhány hasznos infó...

PANINI által garantált előfordulási arányok dobozonként:

2019-20 Panini Mosaic Basketball Hobby Box Break Average

  • 1 Autograph
  • 5 Silvers and 15 Mosaics
  • 20 Inserts

2019-20 Panini Mosaic Basketball FOTL Box Break Average

  • 1 Autograph
  • 2 Mosaic Swirl (Green or Pink)
  • 5 Silvers and 13 Mosaics
  • 20 Inserts

2019-20 Panini Mosaic Basketball Fast Break Box Break Average

  • 1 Autograph
  • 3 Silvers and 10 Fast Break Parallels
  • 5 Inserts

2019-20 Panini Mosaic Basketball Choice Box Break Average

  • 1 Autograph
  • 3 Exclusive Mosaic Parallels and 2 Choice Red/Green Rookies
  • 1 Silver and 1 Mosaic Parallel

2019-20 Panini Mosaic Basketball Mega Box Break Average

  • 1 Silver and 1 Mosaic Parallel
  • 10 Exclusive Mosaic Parallels
  • 7 Inserts

2019-20 Panini Mosaic Basketball Blaster Box Break Average

  • 4 Mosaic Parallels
  • 3 Inserts

2019-20 Panini Mosaic Basketball Cello Multi-Pack Break Average

  • 1 Mosaic Parallel
  • 3 Mosaic Camo Pink
  • 1 Insert

2019-20-panini-mosaic-basketball-cards-800-thumb.jpg

Megjelent az új Futera - és természetesen megint tele van hamis aláírásokkal

Korábban már sokat szidtam a Futerát, minden gyűjtő átkát. Angol nyelvterületen sok gyűjtő már csak Fakera-nak hívja (Fake = hamisítvány). Továbbra sem állítom, hogy szándékosan pakolnak bele hamis aláírásokat a méregdrága dobozaikba, de, hogy mindent egy aláírt papírra bíznak, semmit nem ellenőriznek és bármit megesznek, azt a gondosabb gyűjtőknek lassan nem veszi be a bele, és sajnos a kezdők közül a többség elég figyelmetlen, ami "offisül certifikát" az nekik megteszi.

Hát ja, kábé ugyanolyan ez, mint 30 euróért megcsípni az eBayen a Real Madrid BL-győztes csapatának aláírt mezét Bale-estül, C. Ronaldóstúl... a sok hülye százezreket fizet érte a Beckett- meg icons-certificate-tel, így kell ezt csinálni, ócsón, nem számít, hogy Johnny gyerek a használtruhaboltban vette, összefirkálta egy filctollal, a pincében az apja színes nyomtatóján csinált hozzá eredetigazolást, azt a színes csillogós hologramot meg egy csokipapírról vette, én vagyok a jani!

Bocs a kitérőért, de van, amikor az ember jobban jár, ha a saját szemének hisz. Ide tudnék hozni tucatnyi példát is, de szerintem elég ez az egyetlen egy darab. Akkor most jól nézzétek meg Bastian Schweinsteiger aláírásait a Panini kártyáin. Van köztük apró matricára írt, meg olyan is, ami ún. on-card, azaz magát a kártyát írta alá.

És akkor most nézzétek meg, mikkel próbálja a Futera megetetni a gyűjtőket. Nem, ez nem egy megkésett április elsejei tréfa, valóban ezek a hivatalos aláírt Futera kártyái:

2020-04-09-futera-schwein-1.jpg

Még csak nem is konzekvensek, de hogy közük nincs a fentiekhez, arra nagyjából mérget vehet bárki, aki túl van azon a szinten, hogy a saját nevét három X-szel írja alá. Az ideiből nem veszek több példát, felesleges, korábban már mutattam a Futera gyakorlatáról néhány szemléletes példát.

Jó gyűjtést, de ne erre a szemétre szórjátok a pénzeteket!

Leálltak a sportkártyagyárak, minden megjelenést elhalasztottak!

A jelen helyzetben mindez nem meglepő, hiszen az európai kiadású sorozatokat Olaszországban, az amerikai kiadású „prémium” sorokat pedig Olaszországban vagy az USA-ban nyomtatják. Márpedig jelen pillanatban e két országban a legsúlyosabb a koronavírus-járvány, ilyenkor törvényszerű, hogy e termékek a fontossági sor legvégére kerülnek – ott is a helyük. A Panini és a Topps is bejelentette a leállást.

Igaz, utóbbi csak részlegesen, mert a nem sport sorozatok (pl. Star Wars) kézzel készülő sketch-kártya rajzolóit figyelmeztették, hogy az ezek elkészítésére kapott határidők nem hosszabbodtak meg, de vélhetően inkább csak gyors újraindulásban gondolkoznak, vagy jócskán előre dolgoztak, mert a nyomdagépeik ugyanúgy állnak. A Paninitől pedig az szivárgott ki, hogy több sport-sorozat kártyái ugyan elkészültek, de mivel a világ postái jelentősen belassultak, sok aláírótól nem érkeztek vissza az aláírt kártyák és matricák, ezért, ami tulajdonképpen elkészült és már csak csomagolásra várna, azzal is kénytelenek a leállás végét kivárni.

Ami azonban azt is jelenti, hogy mivel a kártyákat a nyomdákban nemcsak nyomják, hanem keverik is, majd a csomagokba, végső soron a dobozokba is ott kerülnek, ezek egyszersmind disztribúciós, azaz elosztóközpontok is, így most az üzemekből nem kerül forgalmazásba semmi. Sem a már megjelent sorozatok még náluk, raktáron lévő dobozai, sem az új sorozatok nem jelennek meg.

Az amerikai kisker boltok bezártak, a nagykereskedések egy része leállt, más része átállt home office-ra – ahogy amúgy az egyetlen hazai sportkártyabolt, a Best Sportcards Corner is home officeból üzemel már egy ideje. A készletek mindenhol fogynak, ha sokáig húzódik a világ leállása, egy idő után a korábbinál csak jóval „soványabb” utánpótlás lesz a piacon. Ez persze nem csak a focis kiadványokat érinti, hanem valamennyi sport- és nem sport kártyasorozatot.

Tudom, sokak számára bicskanyitogató lehet ilyesmiről olvasni, amikor az ország kisebbik része egészségét is kockára téve, megfeszítve küzd mindannyiunkért. Minden tiszteletünk az övék! De talán nem ördögtől való az sem, hogy akik magukra és másokra is vigyázva most otthon ülnek, azok se őrüljenek bele az unalomba, a hobbi pedig remek időtöltés a kényszerű tétlenség idejére is. Ha újdonságok most nincsenek, és egy darabig nem is lesznek, ez az időszak remek alkalmat kínál a gyűjtemény rendezgetésére. Akinek pedig hiányzik a sport izgalma (mert lássuk be, fehérorosz és nigériai meccsekkel totózni sem egy nagy élmény), az egy-egy ilyen dobozban megtalálhatja, akkor is, ha magának bontja, vagy esetleg beszáll egy-egy csoportbontásba.

Hogy valami érdekeset most is mutassunk, nézzetek bele az alábbi videókba, hogy normális időkben hogyan is készülnek a kártyáink a gyárakban. Az első a Panini amerikai üzemét mutatja, a második pedig, hogyan készülnek a Topps Match Attax sorozatok egy olaszországi, modenai gyárban (igen, a Panini tőszomszédségéban):

Elírták Gulácsi nevét – a legtöbb magyar gyűjtő lemaradhatott róla

A Topps Champions League Living Set sorozatban hetente általában három kártya jelenik meg. Nem húzhatók csomagból, csak online rendelhetők, és annyi készül belőlük, ahányat a gyűjtők megrendelnek. Már több, mint 140 jelent meg belőlük. A héten ezek között először magyar játékos is megjelent Gulácsi Péter személyében, ám elírták a vezetéknevét, így vélhetően rengeteg magyar gyűjtő maradt le róla. Mert a hiba ilyenkor végigfut, ezek például felkerülnek az eBay-re is, ha valakinek ott be is van állítva megfigyelésre Gulácsi neve, a Gulasci kifejezésre nem fog értesítést kapni róla.

2020-0327-gula-1.jpg

2020-0327_gula-2.jpg

A rendelési időablak általában 5 nap, ami sajnos nemrég járt le, és ezt követően a Topps azt is megmutatja, hány darab készült belőle (ez a "print run"). Igen, mindössze 107 darab:

2020-0327-gulatopps107.jpg

Nyilván sokaknak most ezer fontosabb dolguk van, mint kártyákat kutatni vagy vásárolni, a járványhelyzet miatt most ezen kártyákból a korábbi 160-200 darab helyett különben is általában ennyi, alig száz feletti mennyiség készül. De az, hogy Gulácsi kártyája esetén sincs növekmény, sajnos azt jelentheti, hogy az elírt név miatt jóval kevesebb magyar gyűjtő vette észre, mint ahány amúgy normál esetben szívesen eltett volna belőle egy darabot a gyűjteményébe.

Mit tegyen a gyűjtő, amikor leáll a fél világ?

A sportkártya luxuscikk. Legalábbis olyan értelemben, hogy nem lehet megenni, ugyan vannak „forró” lapok, de nem csinál meleget a lakásban, nem visz el a munkába, és még gázszámlát sem lehet (közvetlenül) fizetni vele. Értékét így a mindenkori aktuális kereslet határozza meg. Ami a jelenlegi helyzetben – ehhez nem kell jósnak lennünk – bizonyosan csökkenni fog. Amerikában és Ausztráliában az emberek most WC-papír tekercseket hajkurásznak, másutt szájmaszkot, kézfertőtlenítőt, nálunk ezeken felül lisztet, sütőport… egyszerűen mások a prioritások, másra irányul a figyelem.

2020-03-14.jpg

Jürgen Klopp a Liverpool edzője így fogalmazott a Premier League leállítását követően: „A szurkolóknak a futball a legfontosabb dolog az életükben… a kevésbé fontos dolgok közül.” Ugyanígy igaz ez a gyűjtőkre is, nekik is a gyűjteményük a legfontosabb, a kevésbé fontos dolgok közül. Most pedig ez az utolsó félmondat válik hangsúlyossá. Mégis mire számíthatunk, mit tegyünk a következő időszakban?

• Mérjük fel a lehetőségeinket, legalább egy-két, de inkább három-négy hónap távlatában. Magyarul: mi fér bele, a jelentősen megváltozó mindennapi életünkben (azaz a fontos dolgok terén) mekkora pluszkiadásokra kell számítanunk, mennyire stabil a munkahelyünk, jövedelmünk, mennyi energiánk és időnk jut a hobbira.

• Maga a sportkártya-piac kiszámíthatatlan (valamennyire mindig is az volt), látjuk, hogy egy-egy pillanatnyi hype mekkora árfelfutást eredményezhet (lásd például pár napos bejegyzésünket), de ezeket leszámítva, a hosszú bizonytalanság nyilván általánosságban lefelé fogja hajtani az árakat, akár jelentősen is, ezért aki teheti, érdemes kivárnia, akár egy évet, vagy még többet is.

• A világgazdaság megtorpanása és a határok lezárása egyelőre még nem érinti a postai szolgáltatásokat és az áruforgalmat, de egyre több helyen olvasni, hogy a vírus műanyagfelületeken napokig fertőzőképes marad (tipikusan ilyenek a tárolóeszközök, bugyik, toploaderek, csomagolóeszközök…). Mivel nem vagyunk szakértők csak annyit javasolhatunk, hogy, mivel egy friss kutatás szerint papíron egy napig, műanyagfelületen akár három napig is életképes marad a vírus, aki tart az efféle fertőződéstől, egyszerűen tegye karanténba a frissen kapott postát, a frissen cserélt lapot jópár napra, abból baj nem lehet, legfeljebb később kerül a polcra a friss szerzemény.

Mit tegyen, aki eladási kényszerbe kerül?
Sajnos sok szakma került most bajba, nem is beszélve az egyedi élethelyzetekről, lesznek ilyenek, nem is kevesen. A keresletcsökkenés árlehajtó tényező, tehát a nagy számban előforduló kártyákat a következő időszakban vélhetően csak jóval a jelenlegi (normál) áruk alatt lehet majd eladni. Ha valakinek mégis égető szüksége van pénzre, és más lehetősége nincsen, az vegye elő a ritkaságokat. Azokra ugyanis mindig akad fizetőképes kereslet, megvan az a réteg, akinek ilyenkor sem kell aggódnia a holnapjáért, és örül, hogy végre hozzájuthat egy a piacon régóta sehol sem látott kártyához, és nemcsak hajlandó, de tud is érte normális árat fizetni.

Röviden: a tucatlapok ilyenkor nehezen eladhatók, akkor is jelentősen áruk alatt. A ritkaságok viszont ilyenkor sokkal jobban tartják az árukat! Ha muszáj eladni valamit, a ritkaságot vegyük elő, hirdessük minél nagyobb körben, de legyünk türelmesek. Ha valamiből öt vagy tíz darab létezik, nem kell az első ajánlatra odadobni, annak tarthatjuk az árát.

Mit tegyen, akinek ilyenkor sem okoz gondot a vétel?
Viselkedjen úriember módjára. Nyilván pénzről van szó, mi mennyiért éri meg, pláne kinek. Ám ha valamit korrekt áron kínálnak, legyünk tekintettel az eladó helyzetére, és ne feltétlenül most akarjuk megütni a lottóötöst, a másik esetleges szorult helyzetét kihasználva. Ez nyilván kevésbé tartható a teljesen anonim felületeken kötött ügyletekre, ahol nem ismerjük a másik felet (pl. eBay).

Na és a hobbi? A szórakozás?
Folyamatosan jelennek meg sorozatok, ezek elvileg továbbra is rendelhetők akár hazai, akár külföldi boltokból. Nyilván a börzék, és a hétköznapi közösségi programok elmaradása miatt most a gyűjtemények rendezgetésére is több idő jut, az sem haszontalan időtöltés.

2020-03-14-b.jpg

Esti meccsek helyett csoportbontás!
Az unalmas esték „elcsapására” most talán mindennél jobb lehetőség (persze kinek-kinek anyagi lehetőségei szerint) breakekbe avagy csoportbontásokba beszállni. Ha már nincs se angol, se német, se spanyol, se olasz bajnokság, áll a BL és az EL is (napokon belül az Európa-bajnokságot is le fogják fújni), attól virtuálisan még mehetnek ezek tovább. Azaz kedvenc csapatunkat, csapatainkat igenis „kiszurkolhatjuk” egy-egy doboz kártyából.

Csoportbontásokat itthon is tartanak, mi a Best Sportcards Corner csapatát ajánljuk (a sportkártyabolt ugyan időlegesen bezárt, de a bontások folynak tovább). Már csak azért is, mert valami ilyenkor is kell a lelkünknek, ami egy kicsit kiszakít a mindennapokból. Ha már focimeccsen nem szurkolhatunk, azért rátapadhatunk a képernyőre (egy másfajtára), és olykor ezekkel is eltölthetünk esténként egy-egy izgalmas félórát-órát! (És akár egy focimeccs jegyáráért is beszállhatunk.)

Noooormális? Egy nap alatt úgy lőtt ki az Mbappé-kártyák ára, mintha aranyból lennének!

Sokan nem értik, miért drágult több mint tízszeresére az Mbappé kártyák ára egyetlen nap alatt. Nem, nem halt meg, mint Kobe, és nem is azért, mert koronavírusra tesztelték. Inkább emberi butaság, tájékozatlanság és vakhit áll a dolog mögött. Az árak tényleg elképesztőek, itt most csak néhány éppen folyó eBayes árverést mutatok, nem is a legkirívóbbakat, érdemes nem csak az árakat nézni, hanem a licitek (bid) számát is:

2020-03-12-mbappe.jpg

2020-03-12_noormalis.jpg– Nooormális? Húszezer forint egy sima base-lapért???

Történt ugyanis, hogy egy nagyszájú, tudálékos amerikai sportkártya-videoblogger feltöltött egy több, mint kétórás videót a YouTube-ra. Kérdezni is lehetett tőle, ő meg válaszolt. A csatornájára másfél millióan iratkoztak fel, e videót eddig ötvenezren látták. Nos, elég belenézni pár percet és rögtön lejön, hogy a csóka olyan meggyőzően adja elő magát, mint amikor üvegből készült rubint-ékszert vagy olyan lábmasszírozó gépet árulnak a tévében, ami minden bajodat megoldja, jó a hajhullás ellen, sőt, még a lakáshiteledet is visszafizeti. De ő inkább pénzügyi befektetőnek adja el magát, hogyan lehet sportkártyából meggazdagodni, még jó, hogy nem egy pilótajátékba akar éppen beszervezni minket, mint bróker Marcsika.

Szóval Gary Vee lehet, hogy ért a baseball-kártyákhoz, vagy más amerikai sportokéhoz, ezt nem vonom kétségbe, mert én annyira nem értek ezekhez, hogy véleményt formálhassak. Ám sajnos a mi focinkról is mondott ezt-azt, és azt javasolta, hogy tessék Mbappé-kártyákba fektetni. Ő se tud róla sokat, az amerikai gyűjtők sem értenek a mi focinkhoz, azt se tudják, ki ez a francia csóka, biztos olyan híres, mint Cristiano Messi, de ha Gary azt mondta, biztos igaza van, nosza gyorsan váltsuk be a nyugdíjmegtakarításunkat, és vegyünk rajta Mbappé-kártyákat, mert az jobb, mint a MÜSZI-részvény, a Szendvics-szigeteki államkötvény, vagy a liechtensteini olajkutak hozama.

Szóval beindult egy teljesen indokolatlan hype, egy hittérítő jellegű, hozzá nem értő pasinak köszönhetően. Nem kell felülni neki, idővel mindig rendeződnek ezek a viszonyok, akinek van mit, az adjon el, akinek nincs, várjon a vétellel.

Mégis mit csodálkozunk egy olyan országon, ahol a természettudományi múzeumokban 30 centis betűkkel van a dinoszauruszok elé kiírva, hogy Extinct (azaz kihalt), nehogy megijedjen a nagymama, hogy a hátsó csalitosban 10 méteres T-rexek kapirgálhatnak, és még bejönnek a házba, mint abban a híres filmben.

Haaland lesz a következő focis hype?

Nagyon valószínű! A Topps ugyanis ezzel a képpel jelentette be, hogy megszerezte aláírónak a Borussia norvég zsenijét, így a következő sorozataiért minden bizonnyal ölni fogják egymást a gyűjtők!

2020-03-04.jpg

Mégis miért nevezzük „hype”-nak? Mert egy Pelé, egy Maradona, egy Messi, egy Cristiano Ronaldo, egy Figo, egy Totti, egy Ronaldinho, egy Van Basten vagy hasonló, évtizedekig csúcsformában játszó, sokat elért legenda esetén teljesen indokolt, hogy az aláírt lapjai a horrordrága és az elképesztően drága árak között mozognak. Ám ahogy a tavalyi évet a következő MessiRonadonak kikiáltott Joao Félix kártyáinak hype-ja uralta (aztán hol van most, ugye), úgy minden fiatal sportkártyáinak őrült árait igenis, hype-nak kell tekinteni addig, amíg el nem érnek olyan eredményeket, hogy az előbb felsoroltakkal együtt említhessük majd 10-20 év múlva is.

Igen, Erling Haaland olyan szupertehetség, akit évtizedenként egyszer látunk, ezért az aláírt kártyáira minden bizonnyal rá fognak ugrani azok is, akik csak befektetésnek tekintik a kártyagyűjtést, eleinte nem kizárt az 300-400 dolláros nagyságrend sem (többet azért nem tartok valószínűnek). Aztán… Minden azon fog múlni, mire jut a következő években. Az aláírt kártyái a kép tanúsága szerint matricásak lesznek, ami eleve ár-lehajtó tényező, és jusson mindenkinek eszébe, hogy Cristiano Ronaldo aláírt kártyái is 500 dolláros magasságról indultak, mostanra viszont már annyit adtak ki belőle, hogy már szinte a feléért is találni olykor. De említhetjük az amerikai Pulisic kártyáit is, aki évek óta az egyik legértékesebb a focis kártyapiacon, annak ellenére, hogy a Dortmundban nem mutatott annyit, mint most a Chelsea-ben, mégis, az amerikai gyűjtők szinte csak őt ismerték, rá hajtottak, tehát olykor Messinél is drágábbak voltak a ritkább kártyái. Szürreális, de hiába Európa-központú a foci maga, ha a kártyagyűjtők fele még mindig amerikai.



UPDATE: A Topps közben eltüntette Facebook-oldaláról a fenti bejegyzést. Vagy a közösségi oldaluk kezelője önállósította magát és korai volt a nem szokványos "bejelentés", vagy pedig egyszerűen besokalltak a rengeteg kommenttől, amelyek azt kifogásolták, hogy miért matricás aláírja lesz, és miért nem "oncard". A kettő között ugyanis alapvető külünbség, hogy míg előbbi esetén egy gyári munkás ragasztja a már aláírt matricákat a kártyákra, utóbbibnál a játékos a saját kezébe is veszi azokat, amikor aláírja, így sokkal személyesebb. Érthető, ha egy ilyen szintű játékos első hivatalos aláírt kártyájának megjelenésekor a közösség többet szeretne.

50 kártyás Messi-sort jelentetett meg a Topps

Amely kompletten és csak online rendelhető. Egy-egy ilyen dobozkában összesen 50 kártya található, ebből 10-en maga Messi szerepel, a többin a legnagyobb rivális sztárok és a legtehetségesebb fiatalok. A marketingduma szerint maga Messi tervezte, hát én szívesen megnéztem volna, ahogy görnyed a monitor előtt és Photoshop-pal effektezik, de hagyjuk is. A szett maga 25 dollárba kerül (ez 50 kártyáért egyáltalán nem rossz), plusz postaköltség, persze.

2020-02-24-0.png

2020-02-24-1.png

Megjelent ennek egy drágább változata is, az 500 dollárba került, és mindegyik dobozban volt egy-egy Messi által aláírt kártya is, amit persze a megjelenést követő percekben elkapkodtak, így az a változat már nem rendelhető.

A sorozat a Topps oldalán, ahol további képek mellett rendelni is lehet (csak egy jó tanács: ugyan a Topps angliai webshopjából is rendelhető, de ott annyira trehányak, olyan sok a probléma velük, hogy a kicsivel magasabb postaköltség ellenére szerintem annak ellenére is érdemesebb az amerikaiból rendelni, hogy arra még vám is jön. Aki vállalja, hogy esetleg sérülten érkezik, vagy az Új-Hebridákra küldik, de spórolni szeretne, az bátran rendeljen Angliából):
https://www.topps.com/2020-topps-lionel-messi-trading-card-set.html

Két új magyar kártya jelent meg az új Topps Crystal Champions League sorozatban

E sorozat csupa átlátszó plasztik- avagy műanyagkártyából áll. Az alapsor 100 lapból áll, ehhez jön még 25 inzert és 7 Limitált kiadású kártya. Tehát mindösszesen 132 darabból áll. Közülük kettő magyar: Szoboszlai Dominik a Salzburgból, Willi Orban pedig a Lipcséből.

2020-02-16.jpg

A sorozat itthon is megjelent, az elmúlt évek egyik legkönnyebben kigyűjthető sora, pláne, hogy csomagonként hét kártya található benne. Nem mellesleg az egyik legszebb is!

Több tízezer új Kobe-emléktárgy lett eladó az eBayen órák alatt

Elképesztő tiszteletlenség, nyomdaképes szavakat nem nagyon találok. Amikor megláttam az első hírt Kobe Bryant haláláról, azonnal megnéztem, csupán 48 db sportkártyáját és más "emléktárgyát" (memorabilia) listázta újként az eBay. Azaz ennyit töltöttek fel eladásra a halálhírét közvetlenül megelőző 12 órában. Pontosan egy órával később ez a szám már elérte a 3000-ret. További egy órára rá, már 4500, 12 órára rá pedig 43.000, azaz negyvenháromezer "új", eladásra frissen feltöltött Kobe-emléktárgy (köztük sportkártya) található az eBayen.

Ez a 43 ezer friss feltöltés önmagában a korábbi mennyiség több, mint duplája. Ezek eddig nem voltak eladók, jól elvoltak a polcon, albumban, falon, szekrényben... Most hirtelen egy csomó embernek jutott az eszébe, hogy nincs is szüksége rá. Nahát!

2020-01-26.jpg

A fenti képernyőkép 1 órával a halálhíre után készült, azóta a 23 ezer feltöltés már 63 ezerre nőtt.

Tisztességes sportkártya- aláírás- és emléktárgy-gyűjtő csoportokban egy friss halálesetet követően azonnal eladás-stop lép életbe, hol csupán egy hétre, hol a temetéstől számítják az egy hetet. Szinte magától értetődő, az elhunyt iránti minimális tisztelet jegyében. Az eBayen azonban arc és név nélkül árulnak az emberek, szörnyülködés helyett vegyük tudomásul, hogy sajnos ilyen világban élünk, a pénzéhség továbbra is sokaknál győzi le a tiszteletet.

R.I.P BLACK MAMBA!

Egymillió kártyás fesztivált szervez a Topps

Így vezetik fel az idei baseball sorozatuk első kiadásának megjelenését. A sportkártyák között még mindig a baseball tarol, ugyan főleg csak Amerikában gyűjtik, de ott olyan számban, hogy az összes gyűjthető sportkártya felét ez teszi ki. Kis összehasonlítás a gyűjtők számának arányairól. Az elmúlt három hónapban ennyi adásvétel zajlott az eBayen:

• Baseball / MLB: 2 millió 45 ezer
• Amerikai foci / NFL: 1 millió 137 ezer*
• Kosár / NBA: 812 ezer
• Foci (Soccer): 82 ezer
• Wrestling + MMA: 42 ezer
• Autósport: 30 ezer
• Golf: 5600
• Rugby + Ausztrál football: 5500
• Tenisz: 1500
(*: A rájátszás miatt most a szokásos sokszorosa forog NFL-kártyákból, ám így sem tudta beérni a baseballt.)

Hogy ne csak a sportkártyákat vegyük számba:
• Pokemon: 224 ezer
• Magic – The gathering: 202 ezer
• Yugioh: 154 ezer
• Star Wars: 36 ezer
• Bosszuállók / Avengers: 3100
• Trónok harca / Game of Thrones: 1500

Ha egy sportág esetén ez indokolt, akkor az mindenképpen a baseball. A Topps Baseball 2020 Series 1 sorozat 336 kártyás dobozokkal, azaz 4032 kártyás kartonokkal jelenik meg, így az egymillió kártya eléréséhez elég lesz mindössze 250 kartont kibontani, és mivel az akcióba beszervezték az USA 18 legnagyobb breaker-csapatát, azaz bontó-brigádját, ezekre a csapatokra egyenként 14 karton jut „csak”. Embert próbáló feladat, de nem lehetetlen, pláne, ha egy-egy ilyen csapatból többen is bontanak egyszerre. És persze a gyűjtők éhségét kihasználva, minderre a sorozat hivatalos megjelenését megelőző napon kerül sor. Valahogy így kell tutira menni, de az ötlet ettől még elsőrangú.

A helyszín a texasi AT&T Stadium lesz, a Dallas Cowboys NFL-csapat otthona, és persze élőben közvetítik az interneten az egészet.

2020-01-15.jpg

Nade mi is az a csoportbontás, hogy mindez azok számára is érthető legyen, akik nem járatosak e téren:

• Az amerikai kiadású sorozatok más felépítésűek, mint amiket jellemzően itthon is kapni a sarki újságosnál, vagy szupermarketben. Ezekből ugyanis aláírt és mezdarabos kártyák is húzhatók, valamint az egyes lapoknak színváltozatai is vannak, melyek ritkaságát (azaz, hogy az adott kártya adott színváltozatából hány darab készült) bepecsételéssel jelzik, a legritkább az 1/1, amiből csak egyetlen egy darab.

• Ezek tehát komoly hozzáadott értéket képviselnek, így egy csomag az 5-10-szeresébe kerül az itthon mindenfelé kaphatókhoz képest. Egy doboz vagy karton a legtöbb gyűjtőnek megfizethetetlen, de nincs is szüksége minden lapra belőle, mert számozatlan alapsort nem olyan nehéz szerezni, akár csereberével sem, és a legtöbben úgyis egyedül a kedvenc csapatuk lapjaira hajtanak. És itt jön a képbe a bontás szervezője (Amerikából jött jövevényszóval: a breaker), aki az adott kartont vagy dobozt felosztja csapatokra (spotokra), és mindenki csak a sajátját vásárolja meg belőle, amiket el is postáznak neki. A bontás élőben zajlik, videón nézhető mindenki számára, aki az adott bontásban csapatot vásárolt.

• A csapatok ára persze nem egyforma, a breaker a várható piaci érték arányában osztja fel azokat. Ha focis példánál maradunk, teljesen indokolt, hogy Portugália a sokszorosában kerül, mondjuk Ukrajnának, mert ugyan jöhet aláírt mindkettőből, de azért Yarmolenko aláírt kártyájának értéke ugye köszönőviszonyban sincs Cristiano Ronaldoéval.

• Az pedig, hogy az adott kartonból kinek (avagy melyik spotnak, csapatnak) milyen „hit” (azaz kissé pongyolán „jó lap”) jön, már abszolút a szerencse dolga, ez tulajdonképpen egy tombolajáték. Aki csapatot (spotot) vásárol, az ugyanis lehetőséget vásárol egy jó kártya megszerzésére, ami a piacon a sokszorosába kerülne a breakben megvásárolt spot/csapat árának. Ugyanúgy, ahogy a sarki boltban megvásárolt FIFA365 vagy Match Attax csomagból vagy jön a „csillogós Messi” vagy nem.

Drága játék hülyegyerekeknek

A Panini bejelentett egy új sorozatot Blockchain néven, amelyekben csak 1/1 kártyák lesznek. A kártyákat a Panini oldalán lehet megvásárolni… illetve ez így nem pontos. Szóval Holland-stílusú aukción lehet hozzájuk jutni. Azaz magasról indul az ár, ami folyamatosan csökken, és amikor valaki lecsapja, akkor puff, vége, annyiért megvette. És mit kapunk a pénzünkért? Egy olyan digitális kártyát, amit szabadon adhatunk-vehetünk a Panini erre létrehozott felületén. Sőt, annak fizikai változata is létezik, amit a tulajdonos bármikor elpostáztathat magának, és onnantól a digitális és fizikai változat külön életet él, a digitálist és a fizikait is eladhatja. Csakhogy, ha a kettő különválik (azaz a fizikai változatot valaki már "lekérte", azaz zsebre vágta), a digitális ennek a lehetősége nélkül már jóval kevesebbet fog érni.

2020-01-06.jpg

Ez tehát a spekulánsok világa. Nyilván előfordulhat, hogy kisebb sztár jelenik meg a sorozatban egyszer, akinek felmehet az értéke idővel… de az elején egész biztosan nem ez lesz a jellemző.

A dolog alapvetően egy jó játék. Persze pénzzel, de a pókert is ilyesmivel játsszák, naponta ezermilliárdokat tőzsdéznek meghamisított eredményekkel hencegő cégek részvényeiért, szóval mi is a baj ezzel?

Alapvetően az ára. Az aukciók ugyanis 100 ezer dollárról indulnak. Nem vicc, átváltva 30 millió forintról. Focisból például Luis Suarezzel indítottak, akinek a legolcsóbb aláírt lapjai 35-40 dolláron mennek mostanság, azaz 10-12 ezer forinton. Őszintén remélem, hogy a piac nem hülyül meg, és tényleg lemegy az ár 200 dollár alá, mire valaki már nem bírja és lecsapja, de attól tartok ez hiú remény, és őrület lesz ebből is.

2020-01-06-b.jpg

Nincs mit csodálkozni egy olyan hobbyban, ahol dollártízezrekért mennek a még pályára sem lépett Zion Williamson jobb kosaras-lapjai, ami olyan szintű spekuláció, hogy legalább 10-szeres MVP-nek és 5-szörös bajnoknak kéne legyen, hogy nagyjából tartsa az árát. Óriási tehetség és ígéret, de nem mellesleg ő a legsérülékenyebb újonc!

Ja, és miért hívják ezt az egészet Blockchainnek? (Mellesleg csak fizikai valutával, a jó öreg amerikai zöldhasúval lehet fizetni érte.) A Panini ezt hosszasan, nagyon bonyolultan, és nagyon szakmainak tűnően magyarázza, aminek általában az a vége, hogy egy halk „jól van”-nal fűszerezve mindenki néz bután és bólogat. Igaz, a digitális változat a vogon űrhajók megérkezéséig (melyek egy intergalaktikus sztráda építése miatt eltakarítják a Földet az útból) valóban örök darab lesz, és mivel csak a Panini felületén lehet majd ezt adni-venni, mindig egyértelmű lesz, hogy kié… de szerintem csak egy divatos szót kerestek rá (tuti prémiumot kapott, aki házon belül kitalálta), az mégis elég hülyén vette volna ki magát, ha Hype-nak nevezik.

Akit érdekel, hol jár az első 10 ilyen kártya „árverése” (bocs, majdnem átverést írtam), az itt követheti nyomon. Az első szett 100 darabos lesz: https://www.paniniamerica.net/blockchain.html

Hé, csajszi, van egy digitális aláírt Honus Wagnerem, eskü tízmillába került, nekem telik rá, szóval, feljössz megnézni?

Szilveszteri sportkártya bakiparádé • 2019

Hagyományos szilveszteri sportkártya bakiparádénkat idén is folytatjuk, ezúttal több, mint húsz gyöngyszemet gyűjtöttünk csokorba. Van köztük komoly hiba, de a legtöbbet csupán a véletlenek furcsa együttállásának köszönhetjük. Természetesen nem mind idei kiadású kártyák, akad köztük régebben ismert, vagy csak frissen felbukkant is. A legjobbakat a végére hagytuk.

20. Made in Thailand

E kártyával tulajdonképpen nagy probléma nincsen, csak elég furán veszi ki magát, hogy a világ legígéretesebb játékosának 1/1 kártyájába egy Made in Thailand felirat került. Hát, nem tudom, de szerintem mindenki szívesebben látna benne egy szép címerdarabot.

01_24.jpg

 

19. Kinn is vagyok, benn is vagyok

Olykor előfordulnak vágáshibás kártyák, nade hogy egy 1/1-es lap ne férjen be a mágnestokba...

02_24.jpg

 

18. Aláír, aláír, aláír...

Ha a kártya előoldalát nézzük, semmi baj, minden rendben. A hátoldala azonban elég érdekesre sikerült, hogy mi vitte rá a játékost, hogy ott is aláírja, ráadásul kétszer...

03a.jpg

03b.jpg

 

17. Mi az ott?

Nem a kezében dadogó labdával repesztő elkapót kell nézni, hanem a mögötte vetődő védőt. Talán illet volna a félreértések elkerülése végett ott deréktájon megretusálni kissé, bár az kétségtelen, hogy felvágni és hencegni kiválóan lehet vele.

04_22.jpg

 

16. Ilyen mezdarab egy /99-es kártyába?

A mezdarabos kártyákhoz a mezeket általában a Panini vagy a Topps küldi a játékosnak, aki felveszi, és sokszor ezeket is aláírva küldik vissza. Szép gesztus. De hogy egy ilyen aláírt mezdarab egy /99-es kártyába kerül, és nem egy /5-ös vagy /10-es, azaz jóval ritkább számozásúba, az érthetetlen.

05_20.jpg

 

15. Megcsúszott a kezünk, na!

Egy /199-es számozású kártyából pontosan 199 darab készül. Ehhez képest ez a darab érdekes számozást kapott. A gyártósoron úgy látszik, valakinek megszaladt a keze.

06_19.jpg

 

14. Tom Brady 1/1... vagy nem is?

Képzelem, mit érezhetett a gyűjtő, aki ezt a csodaszép, 1/1-es Tom Brady bookletet húzta. Hát még, amikor kinyitotta. Nemcsak aláírás és mezdarab van benne, hanem a sorozathoz készült kártya nyomdai lemezének darabjai is. Ha viszont jobban megnézzük, az aláírás Bradyé, ám a nyomólemez nem stimmel, azon ugyanis Gronk van, ha más nem, a mezszáma elárulja.

07a.jpg

07b.jpg

 

13. Hol is játszik Luka?

Luka Doncic az NBA idei legnagyobb sztárja, fantasztikus formában játszik. Ez a mezdarabos aláírt kártyája is kisebb vagyont ér, csakhogy itt is csúnyán félrement valami. Ez ugyanis nem a Dallas Mavericks mezének darabja, hanem (ha nem tévedek) a Detroit Pistonsé.

08a.jpg

Helyesen ilyen mezdarab kéne benne legyen:

08b.jpg

 

12. Egypermennyi?

Az 1/1 kártyákból csupán egyetlen darab létezik. Elvileg, mert a gyakorlat olykor sajnos mást mutat. Az egyik darab ráadásul minősített, zárt tokban van, tehát erre sincs más magyarázat a hanyagságon kívül. A bennük lévő mezdarab egyértelműen mutatja, hogy nem ugyanarról a kártyáról van szó.

09a_1.jpg

09b_1.jpg

Az ilyesfajta hiba sajnos korántsem ritka. A félig magyar Tim Howard mezdarabos aláírtjából is két 1/1 jelent meg, igaz, itt legalább a kísérőszín is eltér, tehát egyértelmű, hogy a baloldali - elvileg magasabb számozású - darabra került valahogyan "One of One" pecsét.

09c.jpg

 

11. A retusőr szabadságra ment

Ki is nagyítottuk, a baseball-játékos ütőjének markolatán szereplő, nem túl kedves felirat valahogy ottmaradt.

10_12.jpg

 

10. A korrektor szabadságra ment

A legnagyobb udvariatlanság valakinek eltéveszteni, elírni a nevét. Idén az NBA jeverészt Luka Doncicról szólt, hogy ez nem szúrt szemet senkinek, és hogyan lett belőle Donicic...

11_13.jpg

Persze ez a milliószámra kiadott kártyák között olykor előfordul. Itt például Courtois nevének egyik betűje maradt ki:

11b.jpg

Itt pedig Filipe Luisból csináltak Felipét (vesd össze az aláírásával):

11c.jpg

 

9. Na de ki az a BoBo?

A matricás aláírások egyik nagy baja, hogy a gyárban még rá kell ragasztani a kártyára. És van az úgy, hogy összekeveredik. Andrea Pirlo kártyájára például egy "BoBo" került, ami Christian Vieri aláírása.

12b.jpg

Jó, ezt eddig elszúrhatja egy gyári munkás. De hogy Alex English miért írta alá Alonzo Mourning kártyáját??? Ok, nyilván rossz pakkot kapott a gyárból, de egy pillantást sem vetett rá?

12a.jpg

 

8. Akkor ragasszuk rá, a... semmit!

Sajnos néha az is előfordul, hogy egy "aláírt" kártyáról teljesen hiányzik az aláírás. De hogyan adhat ki a kezéből a Panini egy olyan kártyát, amire rátesznek egy üres matricát? Mert az ott van rajta, de hogy minek?

13_11.jpg

 

7. A kártya, amin semmi nem stimmel

Nyilván egy kínai kalózkártyától nem vár sokat az ember, de ezen semmi nem áll össze. Gareth Bale ugyanis sosem játszott a Liverpoolban, a képen ráadásul Andy Carroll figyel Newcastle mezben. A kínai írást nem tudom megfejteni, abban lehetnek még további hibák...

14_9.jpg

 

6. Minden csak nézőpont kérdése...

Mindenkinek olyan az aláírása, amilyen. Dwayne Wade vélhetően elforgatva írta alá ezt a darabot, ami... hát, így felállítva már egész másnak tűnik. Iskolásfiúk szokták ötödik-hatodik osztályos korukban ilyenekkel telefirkálni a könyveiket, na!

15_9.jpg

 

5. Ja, Leaf, persze...

Az talán bocsánatos bűn, ha valaki Birkir Jöttünheim feröeri másodosztályú labdarúgó arcát nem ismeri. De hogyan lehet összekeverni minden idők legjobbjait, esetünkben Ronaldót (az igazit, a brazilt) Ronaldinhoval?

16_8.jpg

 

4. Az a megszokás, ugye?

Shane Bieber. Mondom Shane Bieber. Mondom Shane! És nem Justin, ahogy ezen a kártyán írják.

17_4.jpg

 

3. Ronimüller

A gyűjtő először akkor sikíthatott fel örömében, amikor kijött neki ez a csodaszép Thomas Müller mezdarabos /5-ös aláírt az idei Immaculate Soccer sorozatból. Másodszor meg akkor, amikor ráeszmélt, hogy rossz matricás aláírást tettek rá a gyárban: Cristiano Ronaldóét.

18_6.jpg

 

2. Lulu izéje

Hát, ezen a kártyán ide tervezték a mezdarabot, ebbe pedig pont egy ilyen darab jutott.

19_5.jpg

 

1. In her A..

Az előzőhöz hasonló példa. A "1ST IN HER CLASS" kivágás alá került Ronda Rousey UFC-sztár ruhájának egy darabja. Ami történetesen többszínű, és az egyik része teljesen beleolvad az azt fedő arany körítésbe. Ami meg könnyen olvasható... hát nem lennék a hölgy helyben, ugyanis ez a kártya a gyűjtők körében legendás, ismert darab, ami zrikát kaphat, akár csak egy-egy somolygást vagy pillantást...

20_5.jpg

 

Ha tetszett az idei bakiparádé,
itt megtalálod a 2018-as
és 2017-es gyűjtéseinket is!

Topps Star Wars – The Rise of Skywalker 2019 – bemutató bontás

A közelmúltban hosszabb bejegyzésben foglalkoztunk a legújabb Star Wars kártyasorozattal, amit ezennel be is mutatunk. Persze önmagunkat nem hazudtoltuk meg, így a videó fél órásra sikeredett. Azt ugyan nem kerülhettük el, hogy egy-egy a kártyákon megjelent új karakter, vagy jelenet a 9. epizódból ne látsszon, azonban ezekről semmi érdemlegeset nem mondtunk, így a videó, ha teljesen nem is, de a lehetőségekhez képest maximálisan spoiler-mentes lett!

A végén összesítettük, melyik színváltozatból hány kártyánk lett, milyen arányok várhatók a csomagokból, így talán mindenkinek könnyebb eldöntenie, milyen színváltozatig gyűjtené ki az alapsort.

Végre Magyarországon is megjelent egy Star Wars kártyasorozat

Frissítve!

SPOILER MENTES!!! Ha még nem láttad a filmet, akkor is olvass bátran, abból semmit nem árulunk el! (Mert még mi sem láttuk :p )

A Star Wars kártyasorozatokat megjelentető Topps sajnos elég kegyetlen játékot játszik a hazai gyűjtőkkel, ugyanis teljesen esetleges, hogy mely sorozatok jelennek meg idehaza is. Ez a világ eleve két részre szakadt, hiszen ugyanazon filmeknek egész más felépítésű sorai jelennek meg Amerikában és Európában; az aláírt, sketch vagy éppen memorabilia-darabos amerikai sorokat csupán egyetlen budapesti sportkártyabolt, a Best Sportcards Corner forgalmazza.

Ám mi úgy ahogy vagyunk elfelejtődünk olykor az egyszerűbb európai kiadások esetén is, nálunk nem volt kapható a 9. epizód „elősorozata”, a pár hónapja megjelent Journey to Rise of Skywalker, de pl. a 2017-es Star Wars Universe sem jelent meg itthon. Értem én, hogy a forgalmazónak kellemetlen, hogy a legtöbb kártyasorozat már a hazai megjelenése napján tonnaszám kapható fél és negyedáron kézen-közön, de szerintem ezt egy lakat megoldja, és akkor nem kell a gyengébb mutatók miatt hanyagolni vagy visszafogni ezek forgalmazását.

2019-12-21-1.jpg

Most viszont örüljünk annak, hogy az elmúlt évek kétségtelenül legszebb sorozata megjelenhetett itthon is, mégpedig a nemzetközi megjelenéssel egy napon. Sőt, nem is akármilyen sorozatot kaptunk, első ízben ezekben parallelek, azaz az amerikai sorozatokból ismert színváltozatok is találhatók. Ez meglehetős újdonság az európai sorozatok gyűjtőinek, ilyenek eleddig ugyanis ezekben nem voltak.

A színváltozat szó szerinti színkülönbséget jelent. Mégpedig ugyanannak a kártyának – esetünkben – más háttérszínű változatát, és ezek színenként eltérő gyakoriságúak is. A ritkábbak számozottak, azaz rá van pecsételve, pontosan tudni lehet, hogy az adott kártya adott színű variánsából hány darab készült. Jellemző számozások (más sorozatokból) a /299-es (299 darab van belőle), a /149-es, a /99-es, a /50-es, a /25-ös, a /10-es, a /5-ös és az 1/1, amelyből csupán egyetlen egy darab létezik az egész világon. (Tehát egy 99 darabos alapsorhoz 99 darab 1/1 készül, kártyánként egy.)

2019-12-21-2.jpg

Az alapsor szürke háttérszínű

2019-12-21-3.jpg

2019-12-21-4.jpg

2019-12-21-5.jpg

A leggyakoribb színes parallel (színváltozat) a kék, majd eggyel ritkább a zöld, és még eggyel a lila…

A most megjelent Star Wars Rise of Skywalker sorozatból bizony Magyarországon is húzhatunk kétféle számozottat, más európai gyűjtők ugyanis már több /25-öst is húztak azokból a kiszerelésekből, amelyek nálunk is kaphatók. De akkor nézzük az előfordulási arányokat, ami megtalálható a csomagok hátoldalán, és amiből számolgathatunk is.

Minden európai csomagban 6 kártya található, ezekből jellemzően 3 base lap, egy kék parallel, egy más színű parallel, a hatodik pedig valamely inzertsor lapja. A fekete színű 1/1 lap előfordulását ismerjük, azok minden 24.860. csomagban fordulnak elő. Az arany színűek pedig minden 995.-ben, ezek pedig /25-ös számozásúak, azaz fajtánként csak 25 darab létezik belőlük. Az összes többi szín jóval gyakoribb, meg is becsüljük, mennyire:

EURÓPAI KIADÁS:
• Fekete 1/1 – 24.860 csomagonként fordul elő – 1 db
• Arany #/25 – 995 csomagonként – 25 db
• Piros, számozatlan – 12 csomagonként – kb. 2100 db
• Lila, számozatlan – 4 csomagonként – kb. 6250 db
• Zöld, számozatlan – 2 csomagonként – kb. 12.500 db
• Kék, számozatlan – minden csomagban 1 db – kb. 25.000 db
• Base, számozatlan– minden csomagban átlag 2,8 db – kb. 70.000 db

Időközben hozzájutottam amerikai kiadású csomagokhoz is, ott pedig mások az előfordulási arányok. Ott a zöld a leggyakoribb, a kék ritkább, a piros csak a Walmart blastereiből húzható, viszont van náluk /99-es narancs parallel is. Kiderült az is, hogy az amerikai /25-ös arany és fekete 1/1-es lapok hátulján másféle pecsét van, ráadásul máshol, így tulajdonképpen ezekből mind van európai és amerikai számozású, így a /25-ös aranyból világszerte összesen 50 darab létezik, az 1/1-es feketéből pedig kettő!!! Az amerikai csomag alapján megbecsültem az ottani előfordulási arányokat is:

AMERIKAI KIADÁS (csak base parallelek):
• Fekete 1/1 – 7.500 csomagonként fordul elő – 1 db
• Arany #/25 – 264 csomagonként – 25 db
• Narancs #/99 – 67 csomagonként – 99 db
• Piros, számozatlan – exkluzív domozokból* – kb. 300 db
• Kék, számozatlan – 5 csomagonként – kb. 1420 db
• Lila, számozatlan – 4 csomagonként – kb. 1770 db
• Zöld, számozatlan – 2 csomagonként – kb. 3540 db
• Base, számozatlan– minden csomagban átlag 4 db – kb. 30.000 db

 *: A piros variánsok egyedül a Walmartban kapható balsterekből húzhatók, tengerentúli gyűjtők szerint ezekből tízezer doboz jelent meg, és dobozonként 3 piros található bennük. ezt fogadtam el a becslés alapjául.

Az előfordulások alapján kiszámolható, hogy a sorozatból háromszor több csomag jelent meg Európában (2 millió 460 ezer csomag), mint az USA-ban (742 ezer csomag), így a színes paralelek többsége is Európából lesz elérhető. Azért összesítettem a színesek kártyánkénti előfordulását is:

ÖSSZESÍTETT (EU+USA) ELŐFORDULÁSOK:
• Fekete 1/1 = 2 db
• Arany #/25 = 50 db
• Narancs #/99 = 99 db
• Piros, számozatlan = 2400 db
• Lila, számozatlan = 8000 db
• Zöld, számozatlan = 16.000 db
• Kék, számozatlan = 26.500 db
• Base, számozatlan = kb. 100.000 db

E számok alapján tehát egyáltalán nem reménytelen nekifutni a base-en felül nemcsak a kék, de akár a zöld színű soroknak sem. Az alapsor 99 kártyás, ezeken felül 79 inzert és 6 limitált szerepel a checklisten, ám utóbbiak némelyike csak speciális kiszerelésekből húzható:

2019-12-21-6.jpg

• A hat limitált előfordulása változó, ezért nem is lehet fixen megtalálni őket adott kiszerelésekben, ahogy ez korábban jellemző volt. Van közöttük ugyanis Arany, Ezüst és Bronz változat, de ezek nem színváltozatok, tehát tényleg csak hatféle Limitált kártya van a sorozatban, de a Bronzzal jelölt jóval gyakoribb lesz, mint az ezüst, az arany pedig a legritkább. Korábban, amikor a Topps egyes sorozatokban így variálta a Limitáltak ritkaságát, az volt a jellemző, hogy 10 Limitáltból csak egy volt Arany, 2-3 Ezüst, a maradék 6-7 pedig Bronz. A limitáltak a kis fémdobozokban és a multipack kiszerelésekben lesznek, mindben 1-1 darab. De 3-féle csak Multipackból jöhet, a másik 3-féle pedig csak fémdobozból.

2019-12-21-7.jpg

• A hatféle patch-kártya (ami a sportsorozatokban mezdarabos, itt valamiféle, a régi felvarrókra emlékeztető textil-címer lesz bennük) csak a kis fémdobozokban lesz megtalálható, dobozonként 1-1 darab.

A fémdobozok és a multipack-kiszerelés Angliából rendelhetők, pár európai országban is kaphatók voltak... amíg az amerikai gyűjtők fel nem vásárolták őket mind. Sajnos ezek idehaza nem jelentek meg, és ugyan a limitáltak egy ideje elérhetők a Relay/Inmedio boltokban (aki 3 csomagot vásárol, kap egy limitátat, tehát a 6-féle limitáltért összesen 18 csomagot kell venni), de a patch-kártyák már csak eBayről érhetők el, elég horror áron, darabja 20 euró alatt még nem fordult elő, és ez csak drágább lesz.

2019-12-21-8.jpg

• Megjelent továbbá két olyan kártya, amelyeket kizárólag Angliában a CineWorld mozihálózat bemutató vetítésein osztogattak, ezek semmilyen kiszerelésben nem lesznek megtalálhatók, tehát angol cserepartnert kell keresni, vagy lecsapni rájuk az eBayen. Ezek 4 kártyás csomagokban voltak, minden csomagban benne volt mindkét exkluzív kártya.

• Az amerikai kiadásban az inzertsorok lapjainak is vannak számozott színváltozatai (paralleljei), az európai kiadásban ilyenek nincsenek.

• A Kylo Ren Continuity névre hallgató inzertsor 15 kártyája közül ebből a sorozatból csak a 6-10 számú lapok jöhetnek, az első 5 ugyanis a Journey to Rise of Skywalker sorban volt (itthon nem forgalmazták), a 11-15-ös számú darabok pedig majd valamely következő sorozatban lesznek megtalálhatók.

• Az első bontások alapján olybá tűnik, hogy a legritkább inzert-típus a 19 darabos „Sticker” szett lesz, melyekből egy-egy darab átlagosan 12 csomagonként fordul elő.

• Tamásnak hála azt is tudjuk, hogy egy 30 csomagos itthon is kapható dobozból jellemzően 84db base lap jön, 30 db kék parallel, 15 zöld parallel, 7 lila parallel, 3 piros parallel, továbbá 38 inzert.

Végezetül pár mondat arról, hogy az amerikai kiadásban jóval több minden lesz: aláírtak, sketch (azaz kézzel festett) kártyák, medallionok (fémmedál-betétes kártyák), továbbá a színészek jelmezeinek darabjait tartalmazó memorabilia-kártyák is. Sőt, a Millennium Falcon egy paneljét is feldarabolták, ezek is kártyákba kerültek.

2019-12-21-9.jpg

Egy Rey-jelmezdarabos kártya az amerikai kiadásból

Irigykedhetünk rájuk, csak abba is gondoljunk bele, hogy ha ilyenek a mi csomagjainkból is jönnének, akkor nem 320 forintba kerülne egy öt kártyás csomag, hanem 3500-4000 forintba. Igen, úgy is, hogy csak minden ötödikben, tízedikben lenne valamiféle átlagon felüli ínyencség. Persze belehúzni mindig lehet, sőt, aki meg sem próbálja, annak biztosan nem is jön ilyesmi. Aki tehát a Star Wars sorozatok amerikai kiadású kiszereléseit keresi, az kukkantson be a Best Sportcards Cornerbe (Budapest, VII., Dembinszky utca 29), vagy kérdezzen rá a Facebook-oldalukon, ott elő szoktak fordulni.

Karácsonyi „rondapulcsis” kártyákkal ünnepel a Panini

Amikor már azt hitted, nem lehet újat kitalálni… Mezdarabos, címerdarabos, mosócetlis, cipődarabos, stoplidarabos… volt már mindenféle memorabilia, azaz „emléktárgy”-darabos kártya, a Panini most viszont valami egészen újjal jött elő. A 2019-20-as NBA Hoops sorozat Winter Edition blaster dobozaiból ilyen, a karácsonyi ronadpulcsi-őrületet meglovagló kártyákat lehet húzni. A szettben csak a rookie, azaz újonc-játékosok jelentek meg, ők talán még mindenre kaphatók, azért megnézném LeBron arcát, amikor közli a menedzsere, hogy ezt most felveszed, ráadásul ország-világnak is megmutatjuk!!!

Szerintem nincs gyűjtő, aki elsőre ne mosolyogna ezek láttán, ha másnak nem is, poénnak mindenképpen elsőrangú!

Olyan kártyával reklámozza a jövő héten megjelenő Gold Standardot a Panini, ami kimaradt a sorozatból

A gyártók általában pár hónappal a megjelenés előtt közzétesznek képeket, hogyan is fognak kinézni az új sorozatok kártyái. Nos, egy ideje ismert, hogy a focisok is kapnak egy Gold Standardot (ízlés dolga, hogy a sok csilivili kinek, mennyire jön be).

A 100 darabos alapsor kártyái /79, /29, /19 és 1/1 variánsokban jelennek meg, ez összesen 128 darab, így könnyen kiszámolhatjuk (mivel ezekből egy-egy számozott parallel lesz fixen dobozonként), hogy összesen 12.800 doboz jelenik meg, azaz maximum 1066 karton.

(A matekos agy működébe lép: ha minden dobozban 1 számozatlan és 1 számozott base lap lesz, akkor számozatlanból pont annyi lesz, mint számozottból összesen, tehát 128 darab.)

Kapunk továbbá 24 (!) inzertsort, akad köztük, amelyben összesen 45 darab kártya jelenik meg. Lesznek olyan 30-50 kártya közötti inzertsorok is, melyekből kártyánként összesen egy-egy darab lesz, azaz ezek mindegyike 1/1! Az aláírók sorában természetesen Cristiano Ronaldo és Messi is megtalálható, viszont most mintha a Panini egy kicsit több legendát tett volna bele, amit jó iránynak tartok, ám többségük igen kis mennyiségben: Buffon, Casillas, Luigi Riva, Van Basten, Baggio, Dino Zoff, Totti, Forlan, Maradona, Cannavaro, Matthaus, Maldini, Henry, Xavi, Suker, Hurst, Rush, Michael Laudrup, Kahn, Raul, Rossi, Makelele...

A dobozonkénti hét kártyából egy számozatlan base, egy számozott base, két inzert és csak három mezdarabos és/vagy aláírt lesz, azaz normál esetben két aláírta számíthatunk, amihez képest nem is tűnik annyira húzósnak a 160 dollárról induló dobozár (jó, nem is kevés!)

Ja, mivel is indítottam a címben? A sorozatot reklámozó néhány kép között ez is megtalálható volt:

2019-12-04-a.jpg

Bal oldalon Kevin de Bruyne belga válogatott mezdarabos kártyája. Nos, nemhogy de Bruyne maradt ki a sorozatból, de abban egyetlen belga kártya sem lesz. Biztosan tervezték, hiszen a Molten memorabilia inzertsor 30 kártyájából hiányzik a 23-as, tehát ott a "lyuk", a helye.

2019-12-04-b.jpg

A sorozat teljes checklistje már megtalálható a CardboardConnection oldalán, megjelenése december 13, azaz jövő hét péntek:
https://www.cardboardconnection.com/2019-20-panini-gold-standard-soccer-fifa-cards

Rekordot döntött a Panini: 42 színváltozatot pakoltak a kosaras Prizm sorozatba

Elgurult a gyógyszer? Ez már annyira lehúzás-szagú, hogy ihaj - gondolhatja minden egyszeri gyűjtő. Csakhogy a lehetetlennek tűnő küldetés ellenére (41/42 színváltozatból összerakni egy szivárványt) eszméletlen sebességgel kapkodják a dobozokat a világ minden pontján, így a Paninit sok szemrehányás nem érheti. Ha így is meg vannak bolondulva érte mindenhol, akkor miért ne tegyen bele minden eddiginél több színváltozatot (parallelt), és miért ne adja a hagyományos Hobby dobozt akár 400 dollár feletti áron. És persze ez az elképesztő mennyiségű színváltozat ismét többféle kiszerelésből jön: Hobby, Fast break, Hanger, Retail, Blaster, Multi-Pack, Premium First Off The Line...

2019-12-03-prizmak.jpg

BASE LAPOK (2):
• Base
• Base – rookie image variation*

SZÁMOZATLAN PARALLELEK (15):
• Blue Shimmer Premium Prizms
• Blue, Yellow and Green Choice Prizms
• Fast Break Prizms
• Green Prizms
• Green Ice Prizms
• Hyper Prizms
• Orange Ice Prizms
• Pink Ice Prizms
• Purple Wave Prizms
• Red Ice Prizms
• Red, White and Blue Prizms
• Ruby Wave Prizms
• Silver Prizms
• Tiger Stripe Choice Prizms
• White Sparkle Prizms

SZÁMOZOTT PARALLELEK (25):
• Red Prizms – /299
• Blue Prizms – /199
• Blue Fast Break Prizms – /175
• Purple Ice Prizms – /149
• Red Fast Break Prizms – /125
• Blue Ice Prizms – /99
• Red Choice Prizms – /88
• Purple Fast Break Prizms – /75
• Purple Prizms – /75
• Pink Fast Break Prizms – /50
• Orange Prizms – /49
• Pink Pulsar Prizms – /42
• Purple Pulsar Prizms – /35
• Green Pulsar Prizms – /25
• Green Shimmer Premium Prizms – /25
• Mojo Prizms – /25
• Bronze Fast Break Prizms – /20
• Gold Prizms – /10
• Gold Shimmer Premium Prizms – /10
• Green Choice Prizms – /8
• Black Gold Prizms – /5
• Neon Green Fast Break Prizms – /5
• Black Prizms – 1/1
• Black Shimmer Premium Prizms – 1/1
• Nebula Choice Prizms – 1/1

*: Csak RC, azaz rookie-lapok esetén – tehát a „nem rookie” lapok teljes szivárványa „csak” 41 darabos

2019-12-03.jpg

A hihetetlenül hosszú sor ellenére a Panini által összepakolt parallel-listát csupán egy ponton érzem inkorrektnek. Ez pedig a háromféle 1/1 kártya. Az 1/1-et arra találták ki, hogy abból csak egyetlen egy darab legyen, de így, hogy három változata is létezik (persze az stimmel, hogy mindháromból továbbra is csak 1-1 darab) megdől a korábbi minta.

Régebben ugyanis, ha valaki 1/1-et húzott egy csoportbontásból, volt esélye összeszedni a teljes szivárványt. Így viszont, hogy egy darab 1/1 csupán a harmada a legnehezebb lap(ok)nak, az 1/1 ebben az értelemben már nem az a csúcslap, mint volt.

A sorozat base sora 300 darabos, ha valakit érdekel a teljes lista, valamint az az aláírtak és inzertsorok, teljes checklistet megtalálja a CardboardConnection oldalán: https://www.cardboardconnection.com/2019-20-panini-prizm-basketball-nba-cards

süti beállítások módosítása