KÁRTYAGYŰJTŐ BLOG • Focis- és kosaraskártyák, meg minden sportkártya, ami magyar!

Kártyagyűjtő

Egyre közelebb a National Treasures, és jön a Panini Eminence Soccer is!

2018. május 09. - Beniiiiii

Thomas Müller tegnap posztolt két képet, amint Panini kártyákat ír alá. Ebben ismét jó nagy spoilerezést láthatunk. A National Treasures érkezését már sejtettünk, hiszen februárban DeAndre Yedlin szintén egy aláírós spoilerben mutatta meg először ezeket a kártyákat, majd egy hónapra rá a Panini hivatalosan is bejelentette a sorozat érkezését. Lássuk tehát a Bayern gólvágója által posztolt képeket:

nt_muller.jpg

nt_muller_2.jpg

Az első kép stimmel, azon egy aláírt National Treasures lappal pózol. Na de mik ezek a féltéglák a második képen, amiket éppen aláír? Nos, az kis pajzsszerű címer sokat elárul, ez ugyanis teljesen egybevág a Panini, korábbi kosaras, Eminence fantázianévre keresztelt sorozatának kártyáin látott címerrel.

eminence.jpg

Igen, azzal, ami ennek a kosaras kártyának a jobb oldalán látható, nagyjából közép-magasságban. A különbség csak annyi, hogy a focis széle már fekete és nem fehér.

Jön tehát a hiper-szuper-ultra sorozat (a prémiumok prémiuma) focisból is. A kínai befektetők és páncélszekrények majd felszívják, anno, amikor megjelent a kosaras Eminence sorozat, egy dobozban 7-10 közötti kártya volt (egy kartonban csak egyetlen doboz ráadásul), mindegyik aláírt, mezdarabos-aláírt vagy ezüst/arany/platina-berakásos volt.

A kosaras doboz (azaz karton) ára 6000 dollár volt. Nem elírás, tényleg ennyibe került. Részben az alaszkai aranyásók verejtékes munkájának gyümölcséből öntött fémdaraboknak köszönhetően. Részben pedig azért, mert az ember olyan, hogyha meglát néhány színes üveggyöngyöt, akkor nem számol, bármit elad érte (ahogy azt megismerhettük a Manahatta indiánok és a holland kereskedők tanmesében illő történetéből is, akik üveggyöngyökért vették meg a törzstől azt a szigetet, ahol ma New York szíve, Manhattan áll a felhőkarcolóival).

gold.jpg

Megjegyzés 1: A nemesfém tartalmú-dolgok ki vannak zárva a postára adható tárgyak köréből, így aki ilyet szeretne, vagy keressen egy jó csempészt, vagy készüljön fel egy meglehetősen borsos árú futárszolgálat plusz-költségére (vagy utazzon el érte, és talán fukszként a nyakában hordva, rappernek öltözve a vámot is megúszhatja rá).

Megjegyzés 2: Thomas Müller Eminence kártyái talán még a Black Gold féltágláinál is vaskosabbnak tűnnek, a tárolásuk nem tűnik egyszerűnek, lévén toploader már ahoz sincs.

A bejegyzés trackback címe:

https://kartyagyujto.blog.hu/api/trackback/id/tr1713901346

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása