KÁRTYAGYŰJTŐ BLOG • Fociskártyák és matricák, meg minden sportkártya, ami magyar!

Tegnap elkelt az idei Futera sor egyetlen magyar kártyája

2018. október 03. - rosencrantz

Szeptember elején jelent meg az idei Futera sor, és egyes breakerek máris arra panaszkodnak, hogy a termék lényegében kifutott, szinte megszerezhetetlen. Ugyan csupán 240 karton készült belőle, ám ezek többsége Kínába kerülhetett, legalábbis erre utal, hogy a korábbihoz képest jóval több Futera lapot árulnak kínai eladók. A sorozat egyetlen magyar játékosa (vélhetően volt liverpooliként) Bogdán Ádám, akinek az egyetlen (1/1-es) kártyája tegnap talált vevőre az eBayen, vélhetően magyar gyűjtőhöz került, így talán egyszer a hátoldalát is láthatjuk.

2018-10-01-bogdanadam.jpg

Mi az a "bigyó" a neve alatt? Mez vagy címerdarab helyett egy "loundry tag" került bele, azaz a kis címke, ami mutatja, hány fokon mosható a mez és milyen mosószerrel. Agybaj? Innen nézve talán igen, de az amerikai baseball- és NFL-gyűjtők megvesznek az ilyen címkedarabos kártyákért (ahogy a kosarasok a logoman-ért). Én már személy szerint feladtam a reményt, hogy az amerikaiak ilyen furcsaságait megértsem, mindenesetre, akik juharsziruppal öntik nyakon a tükortojást, azoktól egyebek is kitelnek. Szerintem is kisebb gyalázat ilyet tenni egy 1/1 kártyába, de a gyártó érthetően abból indul ki, amit lát, hogy jól megy a piacon. És baseballban egy ilyen kártya a woah yeah grrrrrr wáááááá, ómájgád-ómájgád-ómájgád...

A bejegyzés trackback címe:

https://kartyagyujto.blog.hu/api/trackback/id/tr7014278929

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.