KÁRTYAGYŰJTŐ BLOG • Focis- és kosaraskártyák, meg minden sportkártya, ami magyar!

Kártyagyűjtő

2019-20 Panini Mosaic bemutató

Mehet a Páváskodás avagy Memória gyakorlat haladóknak

2020. június 02. - Sipi500

 I.

peacock.jpg

 

 

A Mosaicot mindig is a Prizm ügyetlen, éretlen és kicsit idegesítő kistestvérének gondoltam, nem láttam hogy tulajdonképpen mi szükség van erre a sorozatra és nem is tudtam igazán elhelyezni a hobbi térképén sem. Azt kell mondanom, hogy a „Kisöcsi” szépen felnőtt és erősen felzárkózott a „Nagytesó” mellé, ezért arra gondoltam jobban után kell néznünk a dolgoknak, ezért született meg az alábbi

Ahogy látni fogjátok nagyon nem lesz egyszerű dolgunk az új Mosaic-kal, mert szinte végtelen mennyiségű insert és variáns került kiadásra idén, nem is beszélve arról, hogy komoly memória gyakorlat kell ahhoz is hogy megjegyezzük mit és melyik dobozból lehet kíhúzni. Van itt kérem szépen minden, Cello pack, Hanger, Blaster, Mega box, Choice, Hobby, Hobby FOTL és már kint van a Mosaic Fast Break is. Őrület!!!

Megérkezett a Nebula kistestvére a Genesis és olyan új kifejezések, mint a Swirl vagy a Flourescent, de a legnagyobb durranás egy új állatminta a Peacock azaz Páva változat. Na, az téynleg ÁLLAT lett! A Panini nem tette közzé, hogy pontosan hány darab Peacock változat készült egy-egy lapból, de SSP azaz Super Short Print jelző arra enged következtetni, hogy 20 alatti a darabszámuk. TŰZ!

Vágjunk bele, nem lesz rövid, de a végére talán picit jobban képe kerülünk a 2019-20 Panini Mosaic világával.

Kezdjük az alapoknál, van egy 300 kártyás alapsor, amihez az alábbi jelenleg elérhető változatok tartoznak, hogy legyen mivel elfoglalunk magunkat ha szeretnénk a teljes szivárványt összehozni.

 

PARALLEL LAPOK: Silver, Base Mosaic, Camo Pink, Genesis, Green, Reactive Blue, Reactive Orange, Red, Blue #/99, Purple #/49, Orange Fluorescent #/25, White #/25, Blue Fluorescent #/15, Pink Swirl FOTL #/11, Gold #/10, Green Swirl FOTL #/10, Pink Fluorescent #/10, Black 1/1.

CHOICE PARALLELS: Fusion Red, Black Gold, Nebula, Peacock SSP.

Fast Breaket is beleértve itt is 30 körüli változatra kell felkészülnünk, aztért nem írok pontos számot mert látni fogjátok, hogy nem ennyire egyszerű a dolog.

 

2019-20-panini-mosaic-basketball-209-zion-williamson_base.jpg Base

 

Subsetek: A base sor részei a variások rájuk is vonatkoznak!

USA BASKETBALL – 10 USA válogatott szupersztár egészen a Dream Teamtől a Team USA-ig. Mostanában ritkán jön USA lap, ezért az érdeklődés is nagy a sor iránt ami meglátszik az árakon is.

HALL OF FAME – 13 HOF tag érdemelte ki hogy ebben a subsetben helyet kapjon, nehéz lenne belekötni a nevekbe.

NBA DEBUT – 19 újonc a Base RC lapja mellé ebben a Subsetben is szerepel, Zion, Ja esély itt is.

MVP – Pistol Pete, LeBron, Curry, Harden, Giannis és Wilt MVP címei előtt tiszteleg ez a szett. Respect!

 

 

 

Insertek:

 

BLUE CHIPS – 2019-es draft classra épülő 15 kártyás szett, melynek neve egy tőzsdei kifejezésre utal „Bule Chip részvény” mely definiciója: Nagy a kapitalizációja, kellően likvid és nagy a kereskedési forgalma. Ergo ezbe a srácokba érdemes befektetni, pláne egy GOLD változatba! ;-)

Mosaic Base; White /25; Gold /10; Black 1/1 verziókban kerül kiadásra.

 blue_chips_ja.jpg

CENTER STAGE – Aktív sztárjátékosok, full színes design 30 lappal, parallel változatok nélkül.

A szívárványos megjelenés miatt itt nem szerették volna és talán nem is lehetett tovább cifrázni. Érdemes kigyűjteni, mutatós sor.

 mosaic_center_stage_luka.jpg

GIVE AND GO – Liga aktív leginkább Guard játékosaira épülő szett, 15 kártyával brutál sok parallel változattal.

Base Mosaic, Green, Reactive Blue /99, Orange Fluorescent /25, Blue Fluorescent /15, Pink Fluorescent /10

give_and_go_lillard.jpg

GOT GAME? – Klasszikus Prizm insert most a Mosaicban is feltűnik, 25 kártyával csak aktív játékosokkal és hogy senki ne unatkozzon rengeteg parallel változattal.

Base Mosaic, Green, Reactive Blue  /99, Orange Fluorescent  /25, Blue Fluorescent  /15, Pink Fluorescent  /10.

 got_game_giannis.jpg

IN IT TO WIN IT – Név alapján a logópédusok kedvenc sora lesz a Mosaicból, 20 kártyával, csupa nagy névvel.

Az alapban elég színes megjelenés miatt a Panini itt sem készített parallel változatokat, a design itt nem lett szerintem annyira eltalálva mit a Ceneter Stage-nél, de ezt mindenki döntse el maga.

 in_it_to_win_it_lebron.jpg

INTERNATIONAL MAN OF MASTERY – Gondolom ezt a remek nevet egy amerikai szövegíró szakember találta ki! ;-)

Ahogy sejeteni lehet a névből itt nemezetközi azaz nem amerikai születésű játékosok kerülnek a középpontba, úgy hogy országuk neve és zászlója is a kártyára kerül, ami szerintem nagyon szép gesztus. 20 kártyás a szett átlátható parallel mennyiséggel.

Base Mosaic, White  /25, Gold  /10, Black 1/1.

2019-20-panini-mosaic-basketball-international-men-of-mysters-ton-i-kukoc.jpg

INTRODUCTIONS – Fókuszban a 2019-es draft krémje, 10 kártyás szett, elsőre furcsa, talán az eddiek mellett túl egyszerű design, de második ránézésre megtetszett.

Base Mosaic, White /25, Gold /10, Black 1/1.

 2019-20-panini-mosaic-basketball-introductions-rui-hachimura.jpg

JAM MASTERS – Az egykori NBA JAM videójátékra kísértetiesen emlékeztető megjelenés, melyet meglátva Én is nosztalgikus szerelembe estem, pláne megnézve  a parallel változatokat. Már most nagy a hype a sor körül, nem lesz könnyű és olcsó ritkább lapokat szerezni ebből a sorból.

Base Mosaic, Green, Reactive Blue  /99, Orange Fluorescent /25, Blue Fluorescent /15, Pink Fluorescent /10.

 2019-20-panini-mosaic-basketball-jam-masters-mosaic-lebron-james.jpg

MONTAGE – A kártya tényleg egy montázs 3 képpel, egy nagy totál, egy egsészalakos és egy portré, mint egy modell portfólió. 30 kártyás a szett tele aktív játokosokkal.

Base Mosaic, White /25, Gold  /10, Black 1/1.

2019-20-panini-mosaic-basketball-cards-montage-trae-young.jpg

OLD SCHOOL – Na kérem szépen itt jön a Legendáknak egy 20 kártyás szett egy Tiffany üveg hatású színes háttérrel, ami előtt fekete-fehér a játékos fotója. Érdekes, még nem tudtam eldönteni hogy tetszik-e.

Base Mosaic, Green, Reactive Blue /99, Orange Fluorescent /25, Blue Fluorescent /15, Pink Fluorescent /10.

 old_school_rodman.jpg

OVERDRIVE – Egy kicsit High Voltage utánérzés, de szép design, 25 kártyás szett és parallel mentes.

A jelenlegi NBA szinte minden nagyágyúja benne van és még Nikola Vucevic is. J

 mosaic_overdrive_lbj.jpg

STAINED GLASS – Az egykori Innovation templomabalakos stílusra újra életre kel ebben a szettben, a liga 10 legnagyobb sztárjával. Az egyik legjobban hype-olt Mosaic insert és talán az egyik legszebb is. Parallel nincs!

stained_glass_trae_young.jpg

STARE MASTERS – „Bámuljátok” meg „Mesterien”, Én nem találtam benne semmi extrát, 25 kártyás szett csak aktív arcokkal és amegszokott parallel változatokkal.

Base Mosaic, White /25, Gold /10, Black 1/1.

2019-20-panini-mosaic-basketball-stare-masters-derrick-rose.jpg

 

SWAGGER – A kép duplázás amit használnak egy zoom-mal Nekem fura, de nem csúnya a szett, 15 kártya, csak aktív játékosokkal a ligából és parallelt itt nem kapunk.

 swagger_ad.jpg

WILL TO WIN – A leginkább contendernek mondható csapatok sztárjai kaptak helyet ebben a sorban 20-an, amihez érkezik egy meglehetősen bő parallel választék.

Base Mosaic, Green, Reactive Blue /99, Orange Fluorescent /25, Blue Fluorescent /15, Pink Fluorescent /10.

will_to_win_luka.jpg

 

Base Rookie Image Variations (Hanger) – Az alábbi rookiek-ból létezik egy „másik fotó varáció” is sőt ezekeből Fast Break Disco is kiadásra kerül.

201 Jarrett Culver - Minnesota Timberwolves2019-20-panini-mosaic-basketball-variations-219-ja-morant.gif
209 Zion Williamson - New Orleans Pelicans
211 Coby White - Chicago Bulls
213 PJ Washington Jr. - Charlotte Hornets
219 Ja Morant - Memphis Grizzlies
221 Jaxson Hayes - New Orleans Pelicans
223 Tyler Herro - Miami Heat

229 RJ Barrett - New York Knicks
231 Rui Hachimura - Washington Wizards
234 Kendrick Nunn - Miami Heat
239 De'Andre Hunter - Atlanta Hawks
241 Cam Reddish - Atlanta Hawks
249 Darius Garland - Cleveland Cavaliers
250 Eric Paschall - Golden State Warriors

 

 

ALÁÍRT INSERTEK – Alábbiakban jönnek az aláírt insert sorok amiből 4 fajta is helyett kapott a Mosaicban idén. Bár Prizm típusú csomagokat és dobozokat nem az alírtlapoért szeretjük, Zion és Ja mellett sok veterán játos alírtja is megszerezhető a Mosaicből, így egy Giannis, Curry, Barkley, Rodman, KG auto miatt biztosan nem leszünk szomorúak.

 

 

Mosaic Autographs – 59 kártya; /10 Gold és 1/1 Black változat

Olyan nevekkel mint Rodman, VC, Barkley, AD, Curry, KG, Bird, KD, Giannis, Iverson, Magic, Wade

 2019-20-panini-mosaic-basketball-cards-autographs-mosaic-black-stephen-curry.jpg

Rookie Autographs – 40 kártya; /10 Gold és 1/1 Black változat

2019-es Rookie class szinte teljes felhozatala, Zion, Ja, Herro, RJ, Nunn, Hachimura

 2019-20-panini-mosaic-basketball-cards-rookie-autographs-rui-hachimura.jpg

Scripts Autographs – 51 kártya; orange és Gold /25

Olyan nevekkel mint Jabbar, KAT, LJ, Lillard, Iverson, Magic, Bird, Malone, KG, Giannis éééés Georghe Muresan is!

 2019-20-panini-mosaic-basketball-cards-scripts-autographs-orange-kawhi-leonard-new.jpg

Rookie Scripts Autographs -39 kártya; orange és Gold /25

2019-es Rookie class szinte teljes felhozatala, Zion, Ja, Herro, RJ, Nunn, Hachimura

2019-20-panini-mosaic-basketball-cards-rookie-scripts-autograph-zion-williamson-rc.jpg

 

FAST BREAK AutographsGold /10 és Black 1/1

2019-20-panini-mosaic-basketball-cards-fast-break-autographs-charles-barkley.jpg

 

 

II.

 

 

A másik megközelítés amit a bevezetőben már röviden említettem, hogy meliyik változatot melyik dobozból lehet kihúzni… Ezt már tényleg csak haladóknak ajánlom! :-)

Parallel lapok előfordulás:

Csak a Hobby dobozból húzható:  Mosaic White, Mosaic Gold és Mosiac Black 1/1

First Off The Line doboz exkluzív változatok: Mosaic Pink Swirl /11 és Mosaic Green Swirl /10

Choice doboz: Fusion Red, Black Gold, Nebula és PEACOCK SSP!

Mega exkluzív: Pink FluorescentReactive és Genesis

Cello pack:  Blue Fluorescent és Camo Pink

Blaster exkluzív: Orange Fluorescent

Hanger exkluzív: Image Variations Rookie lapok

Fast Break: Ahol a Disco lapokat találjuk, SilverBluePurplePinkGold és Black változatban.

 

Insertek előrodrulása:

Csak Hobby dobozból jöhet a Center StageIn It to Win ItOverdriveStained Glass és a Swagger.

A többi insert minden más dobozban is megtalálható.

 

Így a végére a véleményem pozitív irányban változott a Mosaic-kal kapcsolatban,sok figyelemre méltó és szép lap van, amit érdemes megszerezni és eltenni a gyüjteményünkbe. Bízom benne, hogy ezzel az összefoglalóval sikerült megismertetni Veletek a Mosaic világát éstalán tudtam néhány új és hasznos informácóval szolálni Nektek.

Páva szezon INDUL! :-)

 screenshot_20200601_154931.jpgBol Bol - Peacock

 

Még néhány hasznos infó...

PANINI által garantált előfordulási arányok dobozonként:

2019-20 Panini Mosaic Basketball Hobby Box Break Average

  • 1 Autograph
  • 5 Silvers and 15 Mosaics
  • 20 Inserts

2019-20 Panini Mosaic Basketball FOTL Box Break Average

  • 1 Autograph
  • 2 Mosaic Swirl (Green or Pink)
  • 5 Silvers and 13 Mosaics
  • 20 Inserts

2019-20 Panini Mosaic Basketball Fast Break Box Break Average

  • 1 Autograph
  • 3 Silvers and 10 Fast Break Parallels
  • 5 Inserts

2019-20 Panini Mosaic Basketball Choice Box Break Average

  • 1 Autograph
  • 3 Exclusive Mosaic Parallels and 2 Choice Red/Green Rookies
  • 1 Silver and 1 Mosaic Parallel

2019-20 Panini Mosaic Basketball Mega Box Break Average

  • 1 Silver and 1 Mosaic Parallel
  • 10 Exclusive Mosaic Parallels
  • 7 Inserts

2019-20 Panini Mosaic Basketball Blaster Box Break Average

  • 4 Mosaic Parallels
  • 3 Inserts

2019-20 Panini Mosaic Basketball Cello Multi-Pack Break Average

  • 1 Mosaic Parallel
  • 3 Mosaic Camo Pink
  • 1 Insert

2019-20-panini-mosaic-basketball-cards-800-thumb.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://kartyagyujto.blog.hu/api/trackback/id/tr3215734192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása