Hát ez meg mi a jó nagyanyám térdkalácsa – teszi fel az amúgy teljesen helyénvaló kérdést az egyszeri gyűjtő, amikor meglátja ezt az izét… Ami 1932-ben jelent meg, ma már elképesztően ritka, és kevesen tudják, hogy bizony ez számit Sir Stanley Matthews rookie-jának, azaz első kiadásának.
Már első ránézésre sem stimmel vele egy csomó dolog:
• Miért ilyen kicsik? Jó, ez egy komplett ív, de darabja csak 3x4 centis, e mellett még az aprócska tobacco cardok is óriásnak tűnnek.
• Miért van rajtuk ilyen kevés szín, és miért ilyen egyszerűek? Hiszen ebben az időben már jóval komolyabb dizájnok, és részletgazdagabb darabok születtek. Kinagyítva az is jól látszik, hogy az arcok árnyalata is (mai szemmel) durva raszternyomással készült.
• És végül, de talán ez szúr szemet először: miért szerepelnek a nevek tükörírással?
A megfejtés roppant egyszerű, bár nem kézenfekvő. Ezek tetkó-matricák. Természetesen nem a modern öntapadós hátúak, és nem is azok a fizikai valójukban kártyák, és csak funkcionálisan matricák, melyeket a gyerekek mindenféle csirizzel tapasztottak be az albumaikba.
Be kellett őket nedvesíteni, és a 80-as évek Donald-rágóiban található kis tetkók mintájára, vizesen kellett rászorítani valamire, amit megfogott az ezeken lévő festék. Talán épp egy gyerek karjára, vagy egy papírlapra... Azért vannak a nevek tükörírással, mert így válnak olvashatóvá, és azért ilyen egyszerű a dizájn is, mert ennél finomabb kidolgozású már kevésbé hagyna jól látható nyomot.
Ez a kis apróság újabb ragyogó példája annak, hogy hány és hány kreatív próbálkozás volt, mire a mai modern sportkártyákhoz elértünk.