Korábban már esett szó róla, hogy az egész focikártya/fociskártya gyűjtést az angol dohánygyáraknak "köszönhetjük", akik ilyen kis kártyákkal (valójában matricákkal - erről alább még szó esik) szórták meg termékeiket, hogy a sorozatot kigyűjteni szándékozó vásárlók hűek maradjanak a márkához, azaz az ő termékeiket vásárolják folyamatosan. A korabeli hóbort átszivárgott más országokba is, most lássunk egyet Németországból.
Ami újabb példa rá, hogy már akkor is megjelentek maratoni hosszúságú sorozatok. Ekkor Németországban még nem létezett országos bajnokság (a Bundesliga csak az 1963/64-es szezonban indult), a csapatok sok kis "regionalliga"-ban játszottak. A Garbaty cigarettagyár Kurmark márkájának dobozaiban pedig 645 német focicsapat címere jelent meg. Dohányos legyen a talpán, aki kigyűjtötte mind!
Miért is matrica, ami tulajdonképpen kártya? Akkoriban ugyanis nem léteztek még a mai modern zsebes albumlapokhoz hasonló tárolók, sem a hátsó felükön ragasztós modern matricák, így ezeket a sima papírlapokból álló albumokba mindenki úgy rögzítette, ahogy tudta. Gyakorlatilag valami jobbféle csirizzel beragasztották (belegondolni is rémes - brrrr).