Bizony volt idő, amikor nem azok voltak a hazai futballélet kurrens hírei, hogy a 19 éves nagy tehetség Angliából hazajön kispadozni, vagy válogatottunk ékköve éppen melyik arab olajhercegségben játszik egy az andorrainál is gyengébb bajnokságban (na jó, legyünk kevésbé cinikusak, de annál tényleg nem sokkal jobban), vagy hogy kínai másodosztályú védőnk kap-e kegyelemperceket egy győztes meccs utolsó negyedórájában. A múlttal szembesülni olykor mellbe vágó, és nem is kell a – szerintem igen ostoba módon állandóan viszonyítási alapnak felhozott – Aranycsapatig visszamennünk. Elég például 1987-be, amikor is a francia bajnokságban három magyar is játszott (illetve ha úgy vesszük, négy).

A Nancy csapatában egyenesen ketten is, Nagy Antal és Hannich Péter, és tessék csak megnézni, ki volt az edzőjük:

Az Auxerre csapatában pedig Burcsa Győző mellé valami karatékát kellett ragasztani (alsó sor, jobb oldalon):

A negyedik magyarról sajnos nem találtam képet. Ő nem más, mint az erdélyi születésű Kovács István, aki akkor éppen a Monaco edzője volt, miután már kétszer BEK-et nyert az Ajax-szal (máig ő az egyetlen BEK-győztes magyar edző), és két éven át a francia válogatott mestere is volt.

Bizony, aki kártyát vagy matricát gyűjt, s nem rest a nevek mögött meglátni a teljesítményt is, kicsit talán nehezebben emészti, amikor bajnokcsapatunk simán kikap a kínai U-25-ös válogatottól.