KÁRTYAGYŰJTŐ BLOG • Focis- és kosaraskártyák, meg minden sportkártya, ami magyar!

Kártyagyűjtő

Haaland lesz a következő focis hype?

2020. március 04. - Beniiiiii

Nagyon valószínű! A Topps ugyanis ezzel a képpel jelentette be, hogy megszerezte aláírónak a Borussia norvég zsenijét, így a következő sorozataiért minden bizonnyal ölni fogják egymást a gyűjtők!

2020-03-04.jpg

Mégis miért nevezzük „hype”-nak? Mert egy Pelé, egy Maradona, egy Messi, egy Cristiano Ronaldo, egy Figo, egy Totti, egy Ronaldinho, egy Van Basten vagy hasonló, évtizedekig csúcsformában játszó, sokat elért legenda esetén teljesen indokolt, hogy az aláírt lapjai a horrordrága és az elképesztően drága árak között mozognak. Ám ahogy a tavalyi évet a következő MessiRonadonak kikiáltott Joao Félix kártyáinak hype-ja uralta (aztán hol van most, ugye), úgy minden fiatal sportkártyáinak őrült árait igenis, hype-nak kell tekinteni addig, amíg el nem érnek olyan eredményeket, hogy az előbb felsoroltakkal együtt említhessük majd 10-20 év múlva is.

Igen, Erling Haaland olyan szupertehetség, akit évtizedenként egyszer látunk, ezért az aláírt kártyáira minden bizonnyal rá fognak ugrani azok is, akik csak befektetésnek tekintik a kártyagyűjtést, eleinte nem kizárt az 300-400 dolláros nagyságrend sem (többet azért nem tartok valószínűnek). Aztán… Minden azon fog múlni, mire jut a következő években. Az aláírt kártyái a kép tanúsága szerint matricásak lesznek, ami eleve ár-lehajtó tényező, és jusson mindenkinek eszébe, hogy Cristiano Ronaldo aláírt kártyái is 500 dolláros magasságról indultak, mostanra viszont már annyit adtak ki belőle, hogy már szinte a feléért is találni olykor. De említhetjük az amerikai Pulisic kártyáit is, aki évek óta az egyik legértékesebb a focis kártyapiacon, annak ellenére, hogy a Dortmundban nem mutatott annyit, mint most a Chelsea-ben, mégis, az amerikai gyűjtők szinte csak őt ismerték, rá hajtottak, tehát olykor Messinél is drágábbak voltak a ritkább kártyái. Szürreális, de hiába Európa-központú a foci maga, ha a kártyagyűjtők fele még mindig amerikai.



UPDATE: A Topps közben eltüntette Facebook-oldaláról a fenti bejegyzést. Vagy a közösségi oldaluk kezelője önállósította magát és korai volt a nem szokványos "bejelentés", vagy pedig egyszerűen besokalltak a rengeteg kommenttől, amelyek azt kifogásolták, hogy miért matricás aláírja lesz, és miért nem "oncard". A kettő között ugyanis alapvető külünbség, hogy míg előbbi esetén egy gyári munkás ragasztja a már aláírt matricákat a kártyákra, utóbbibnál a játékos a saját kezébe is veszi azokat, amikor aláírja, így sokkal személyesebb. Érthető, ha egy ilyen szintű játékos első hivatalos aláírt kártyájának megjelenésekor a közösség többet szeretne.

A bejegyzés trackback címe:

https://kartyagyujto.blog.hu/api/trackback/id/tr5815503882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása