Nem csak a mai kibocsátók adnak ki olykor meglehetősen maratoni kártyasorozatokat. A Moslem cigarettadobozokban ezer kártyás (!!!) sorozat jelent meg 1924-25-ben. Persze ez még inkább ragasztós hátoldal nélküli matricának számít, hiszen annó a gyűjtők java része ezeket (ha más nem volt kéznél, akár valamiféle "csirízzel") beragasztotta a gyűjtőalbumokba).
Ha egy erősebb dohányossal számolunk, aki napi egy paklit szív, akkor is három év kigyűjteni egy ilyet (arról sajnos nincs információm, anno milyen kiszerelésben árulták, szóval, ha extrém esetben egyheti vágott dohányt tartalmazó tasakokban voltak, akkor lehetett akár – szigorúan matematikai megközelítéssel – húsz év is).
Vélelmezem, hogy a sorozat csak egyetlen szezonban volt elérhető, és mivel cigarettából/dohányból nagyon nem lehetett betárazni (mert kiszárad, és akkor borzalmas), vagy átállt a gyűjtő láncdohányzásra, vagy rábeszélte minden ismerősét, hogy ilyet vegyen ő is, és tegye el neki a kártyákat. Persze az is lehet, hogy ez a számítás semmis, mert több kártya volt egy dobozban, és akkor jóval könnyebb lehetett kigyűjteni. De ezer darab akkor is ezer darab.
Checklist a Cartophilicen (a képek is onnan vannak):
https://cartophilic-info-exch.blogspot.hu/2017/07/anglo-american-cigarette-co-geschenken.html