KÁRTYAGYŰJTŐ BLOG • Focis- és kosaraskártyák, meg minden sportkártya, ami magyar!

Kártyagyűjtő

Melyik volt a legelső magyar fociskártya?

2019. október 05. - Beniiiiii

Nincs biztos válasz! Az elsőkért ugyanis közel 100 évet kell visszamennünk az időben, és bizony az 1920-as években még nem voltak internetes adatbázisok, vagy ilyen témájú fórumok, blogok, így csak tapogatózik mindenki, aki e korszakot vizslatja. Jómagam évek óta keresem az információmorzsákat, és próbálom szűrni őket, de ezek jó része így is hallomásokon, vélelmeken alapul, kevés a biztos pont (azért szerencsére valamennyi akad). Ezért többre nem vállalkozhatom, minthogy lehetőségeket említek. Lássuk tehát azokat, amelyek valamilyen szempontból elsők.

Hozzáteszem, ekkoriban mai értelemben vett modern kártyák még nem léteztek. Ugyan ezek az antik darabok mind kártyának tűnnek, és fizikai valójukban tulajdonképpen azok is, ám szerepük szerint mind matricák. Amelyek hátoldala még nem volt öntapadós, így ki, mivel tudta, azzal ragasztotta be őket az albumokba. Szerencsére azonban megmaradt néhány összecsirízezés-mentes példány. Továbbá nem önálló csomagokban jelentek meg, hanem – ahogy amúgy az összes korai kártyát (illetve, ha úgy vesszük matricát) – dohánytermékek, édességek, esetleg szeszesitalok (jellemzően pezsgők) csomagolásában lehetett megtalálni. Méretük is igen széles skálán mozog, hiszen jórészt ezek csomagolásához igazodott. A kezdeti időkben ugyanis e tömegtermékek gyártói így igyekeztek valamiféle márkahűséget kialakítani, ha valaki elkezdett gyűjteni egy sorozatot, vélhetően maradt ugyanannál a dohánynál vagy bonbonnál, hogy kiteljen a sora.

Kezdjük a tutikkal, és a végére hagyom azt, ami sok mindent boríthat.

 

Magyar válogatott • 1924 • Eduardo Pi (csokoládé), Barcelona

Az 1924-es Párizsi olimpia válogatottjai és egyes mérkőzései jelentek meg e soron, amely összesen 42 darabból állt. A 6-os számú kártyán a korabeli magyar válogatott látható. A 12 játékosból a hátoldalon csak 11-et nevesítenek, de a csapatképen Biri János, Fogl II. Károly, Mándi Gyula, Orth György, Guttmann Béla, Obitz Gábor, Braun József, Eisenhoffer József, Opata Zoltán, Hirzer Ferenc és Jeny Rudolf mellett Kiss Gyula is látható (mellesleg Mándi és Obitz neve is el van írva). Sajnos a lengyelek 5-0-ás legyőzése után váratlanul 3-0-ra kikaptunk Egyiptomtól (pedig hol volt még Salah), aminek következtében az MLSZ vezetősége is lemondott. Talán ez adta a lökést, hogy 1926-tól véget vetettek az „amatőrizmusnak”’, felosztották a bajnokságot első- és másodosztályra, tulajdonképpen e csapat váratlan kudarca indította meg azokat a változásokat, aminek következtében a külföldön játszó magyarok jó része hazatért, és 1927-ben már 12 góllal verte a magyar válogatott a franciát.

01_1924_eduardo_pi_no6_hungria.jpg

Jó eséllyel ez a legelső magyar fociskártya, de az teljesen biztos, hogy ez az első, ami a magyar válogatottról jelent meg, vagy amin a játékos(ok) válogatott szerelésben vannak. Elég ritka darab, egy–másfél évente bukkan fel belőle egy-egy példány, többségük sajnos meglehetősen gyatra állapotban.

 

Plattkó Ferenc • 1925 • Papel de Fumar, Foot-Ball

A Vasasban kezd, majd a Wiener AF, a Middlesborough, a Sparta Praha, az MTK és az FC Barcelona következik. Utóbbiban hét éven át védett, minden évben katalán (’29-ben spanyol) bajnok lett. Ez idő alatt számos sorozatban jelent meg. Pontos megjelenési dátumaik sajnos elég bizonytalanok, lehet, hogy akad korábbi is, ám azok közül, melyeknek biztosan ismert a megjelenési dátuma, ez a legrégebbi.

02_1925-plattko.jpg

E spanyol kiadású kártya az első, melyen magyar játékos önállóan jelent meg. Nem túl ritka, többségük nem is hibátlan, bár aprócska méretük miatt ezek állapota jellemzően jobb, mint a többié. A Papel de Fumar jelentése füstpapír/dohánypapír, így ez valamilyen dohánytermék mellett volt megtalálható.

 

FC Barcelona – MTK • 1926 • Jugadas interesantes – Juego de foot-ball

Az MTK csapata több alkalommal is játszott Barcelonában, 1922 decemberében és 1924 januárjában, e kártya vélhetően az utóbbi mérkőzések egyik jelentét mutatja. Melyet a ’22 májusában átadott Camp de Les Corts stadionban játszottak, a lelátó jellegzetes állványzata is egyértelműen erre utal. Érdekesség, hogy a korábbi mérkőzéseken Plattkó Ferenc még az MTK kapuját védte, utóbbiakon már a Barcelonáét. Mindenesetre az, hogy az MTK mérkőzése kártyát kapott egy mindössze 25 darabos sorozatban, jól mutatja, mekkora becsben tartották spanyolföldön is a kor legjobb magyar klubcsapatát (1920 és 25 között 6-szor lett zsinórban magyar bajnok az MTK).

03_1925_juego_de_foot-ball_no14.jpg

Ez a kártya a legelső, amely valamely klubcsapatunkról készült. Az 1924 januári mérkőzés csupán két évvel később jelent meg kártyán, ami jól mutatja, hogy akkoriban nem kapkodták el (ma bezzeg, akár pár nappal a meccsek után kártyához juthatunk a BL és a legnagyobb bajnokságok mérkőzéseinek jeleneteivel, eredményeivel).

Ritkaság, ugyan kifejezetten rossz állapotúak, vagy beragasztott albumból kiügyeskedettek (ezeknek mindig valamennyire vízfoltos a hátoldala) elő-elő kerülnek belőle, én mindenesetre évekig vadásztam egy elfogadható állapotúra.

Ugyan ezt követően még számos magyar játékos kártyája jelent meg, de az újabb elsőig ugornunk kell közel tíz évet.

 

Foci Csoki • 1934 • Szent István Csokoládégyár

Az első ismert magyar-kiadású sorozat – a fentebb említett spanyolokhoz hasonlóan szintén – csokoládécsomagokban. Ezt megelőzően csak képeslapokról van tudomásom, de az már nagyon durva mellékág volna. A Foci Csoki a „Profi liga” 12 csapatának egyenként 11-11 játékosával, összesen 132 darab kártyával jelent meg (többre nem volt szükség, a cserejátékos jóval későbbi találmány, bár a csapatok kereteiben azért többen voltak 11-nél). A gyűjtőalbumhoz úgy lehetett hozzájutni, hogy a 132 kártyát be kellett küldeni a gyárnak, amely ezeket visszaküldte egy díszes ezüstszín album kíséretében. A Foci-csokit elsősorban mérkőzéseken árulták. Ez a korabeli nézőszámok ismeretében hatalmas megjelenésszámot feltételez, ám sajnos igen kevés maradt fenn közülük.

05_1934_foci_csoki_b.jpg

04_1934_foci_csoki.jpg

Érdekesség, hogy többek között Puskás Ferenc édesapja is megtalálható benne (aki maga is a Kispest FC játékosa volt, később bajnokságot is nyert velük edzőként), ám a család eredeti, még magyarosítás előtti nevén: Purczeld Ferencként.

06_1934_foci_csoki_purczeld.jpg

Ritkaság, javarészt rongyos állapotban maradt fenn belőle, ami egyáltalán. Ráadásul az eladók sokszor azt sem tudják, mi van a kezükben, így olykor egész fura neveken bukkanni rá.

 

Ferencváros FC • 1938 • Camler’s Cigarette Cards (Málta)

Magyar klubcsapatok első külföldi szett-jellegű megjelenése. Csupán 25x68 milliméteresek, 11 játékosból áll: Háda József, Korányi Lajos, Tátrai Sándor, Lázár Gyula, Polgár Gyula, Magda Béla, Kemény Tibor, Toldi Géza, Dr. Sárosi György, Kiss Gyula és Tänzer Mihály.

07_1938_camlers_ferencvaros_maltai.jpg

Miért pont Málta? A Fradi 1937 december 25-e és 1938 január 9-e között hét meccset játszott Máltán, mindegyiket meg is nyerte, összesen 55 gólt lőve. Mivel a Máltaiak nem a vereségek miatt keseregtek, hanem megtisztelve érezték magukat, hogy a világ egyik legjobb csapata náluk töltötte az ünnepeket, így nem volt kérdés, hogy a számos hasonló gyűjthető kártyasort kiadó dohánygyár a Fradiról is kiad egy sorozatot.

 

A végére hagytam azt a kártyát, ami sok mindent boríthat:

Schaffer Alfréd • 1923 vagy 1925 • Jugadores Internacionales / Serie D

Schaffer ekkor már túl volt pályája csúcsán, 15-ször volt magyar válogatott, de utoljára 1919-ben; magyar, német, osztrák és csehszlovák bajnok is volt. 1923-ban ismét az MTK játékosa – a kártyán is így szerepel – ezt követően játékosedző lett (így normális, ha maga a kártya későbbi volna is, hogy e korszakát már nem említi a hátoldal igen rövid ismertetője). Amelyen említést tesznek arról, is, hogy kétszer játszott az FC Barcelona ellen (e meccseket 1922 december 24-én és 26-án játszották, mindkettő 0-0 lett). Minden jel arra utal tehát, hogy ez a kártya valóban lehet 1923-as, lehet a legeslegelső magyar fociskártya.

08_1923-25-schaffer.jpg

Csakhogy pár éve eléggé összebarátkoztam egy most már a 80-as éveit taposó barcelonai papír-ócskás bácsival, aki e kor szakértője, maga is gyűjtő, de kereskedik is velük. Katalóniában a 20-as és 30-as években rengeteg gyűjthető sorozat jelent meg, többségében persze nem sporttal kapcsolatosak; a papírosok ott a régiségkereskedők között is külön kaszt. (Izgalmas kaland egy ilyen emberrel Google translate fordításokkal levelezni, de kiválóan elvagyunk). Joseba bácsi ismerte a Barcelona magyarjait, Kubalával is köszönőviszonyban volt, mivel a szomszédjában volt egy olyan lakás, ahol magyar játékosok laktak, akik próbajátékra jöttek az FC Barcelona és az Espanol csapataihoz, és Kubala vitt nekik rendszeresen ételt. Ő pedig elég határozottan állítja, hogy e sorozat csak 1925-ben jelent meg. Akkor miért tartják néhányan 1923-asnak? Nem nehéz kitalálni, hiszen ami régebbi, többet is ér. Ő maga is azt mondta, hogy amióta „a fiatalok” körében kitört a rookie-mánia, mindent régebbinek árulnak, mint amilyen, és nincs bizonytalanabb időszak ennél, szóval ezeket a kártyákat jól lehet öregíteni.

Azt én teszem hozzá, hogy az sem jelent semmit, ha egy ilyen kártyát grade-el a PSA, az SCG vagy más minősítő vállalkozás, ők nem nagyon ellenőrzik a sorozatokat, jobbára azt a dátumot írják rá, amit a kedves kuncsaft megjelöl - hiszen az ő munkájuk lényege sokkal inkább az állapotuk felmérése és osztályozása. Számos alkalommal ennél jóval fiatalabb daraboknál is tévedtek már. És emlékezzünk csak, hogy az MTK fenti kártyája is 1926-os megjelenésű, annak ellenére, hogy egy 1924 januári mérkőzést ábrázol, tehát az sem perdöntő, hogy Schaffrén nem szerepel 1923-nál frissebb információ – akkoriban tényleg nem siettek.

Mellesleg a kártyát a fociskártya-blogok megkérdőjelezhetetlen királya, a Cartophilic.info is 1925-ösnek mondja:
https://cartophilic-info-exch.blogspot.com/2013/04/reclamos-f-borras-jugadores.html?m=1

Mivel megjelenésének éve bizonytalan, így ezt a kártyát megtartom kérdőjeles státuszban, egyszer majdcsak kiderül valóban ez az első magyar fociskártya, vagy a 1924-es válogatott lap az.

Eddig mindössze két darabbal találkoztam, az egyik szinte egérrágta rongy volt, a másikat, – ami a fenti képen is látható – horror áron kínálták.

A bejegyzés trackback címe:

https://kartyagyujto.blog.hu/api/trackback/id/tr1815199690

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása