KÁRTYAGYŰJTŐ BLOG • Focis- és kosaraskártyák, meg minden sportkártya, ami magyar!

Kártyagyűjtő

Topps Finest – februárban jelenik meg a BL-prémiumsor

2018. október 04. - Beniiiiii

Még csak egy ötoldalas pdf-en mutatták be a februárban megjelenő Bajnokok Ligája prémiumsort. Ami komoly előrelépés, hiszen volt év, amikor csak az elődöntők körül jelent meg. A Topps azt ígéri, hogy Finest sorozat a Chrome továbbfejlesztése dombornyomással, majd meglátjuk, kézbe véve hogyan néznek ki, mert a képek ugyan látványosak, de még csupán grafikai tervek.

2018-10-04-1.jpg

2018-10-04-2.jpg

2018-10-04-3.jpg

2018-10-04-4.jpg

2018-10-04-5.jpg

Az alapsor 100 lapból fog állni, egy számozatlan (refi) és 7 további számozott parallellel (amik idén is színükben fognak eltérni, /250-től 1/1-ig). Lesz ennek egy kiegészítése, amelyből a leggyakoribb is csupán /50-es lesz. A három inzertsor mindegyikének lesznek aláírt változatai, lesz továbbá egy kizárólag aláírtakat tartalmazó sor is.

A kiszerelés, hogy egy doboz hány csomagból fog állni, és azokban hány kártya lesz, még nem ismert, azonban azt már tudni, hogy master boxonként két aláírt lesz benne – így vélhetően az egy dobozban két kisdoboz, és azokban X csomag felállás változatlan marad. Az aláírók közül jelenleg csak az ebben a bemutatóban szereplők ismertek: Messi, C. Ronaldo, Griezmann, Neymar.

A bemutató kiadvány pdf-formátumban itt tekinthető meg

A bejegyzés trackback címe:

https://kartyagyujto.blog.hu/api/trackback/id/tr9014280705

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása